Őry Mariann: Bízzunk Trumpban!

Trump megpróbál egyensúlyozni választási ígéretei és a washingtoni lobbiszervezetek között, miközben bölcsebb Közel-Kelet-politikát folytat elődjénél.

Donald Trump iraki látogatása nem csak show volt, hanem kulcsfontosságú üzenet is egyben – írta a magyarhirlap.hu-n megjelent cikkében Őry Mariann, aki szerint egyébként kevés népszerűbb és hazafiasabb dolgot tehetett volna az Egyesült Államok elnöke karácsony után, minthogy felkeresse az ázsiai országban szolgálatot teljesítő amerikai katonákat. 

A szerző emlékeztetett; a regnáló elnök már évekkel korábban felelőtlennek nevezte elődje, Barack Obama politikáját, mondván: az amerikai kormánynak egyáltalán nem dolga felfegyverezni mindenféle gyanús milíciákat. 

Felidézte: Trump nemrégiben jelentette be, hogy az Egyesült Államok Szíriából és Afganisztánból is kivonul. Döntésével eddig egy védelmi minisztert, valamint több Izrael-barát lobbiszervezet támogatását vesztette el, nem is beszélve arról, hogy ezúttal a washingtoni héják átkozzák csalódottan a nevét. Iraki látogatásával viszont tompított valamelyest ezeken a traumákon. 

Az elnök szerint az amerikai katonáknak pontosan addig volt keresnivalójuk Szíriában, amíg megsemmisítették az Iszlám Államot. Őry Mariann úgy látja; „ha ezt elődje és annak tanácsadói is így látták volna, nagyon sok halált, pusztulást és menekültáradatot megspórolt volna a világ. A szíriai konfliktus kezdete óta ugyanis az Egyesült Államok és egyes szövetségesei távolról sem az Iszlám Állam legyőzését tekintették prioritásnak, hanem Aszad elnököt akarták mindenáron megbuktatni.” 

A világ akkor lesz jobb hely, amikor Donald Trump és a világ más vezetői is a józan eszükre hallgatnak. Amikor nem akarnak világrendőrt játszani, hanem tiszteletben tartják más államok szuverenitását – zárja sorait a Magyar Hírlap szerzője.

Cikkét teljes terjedelmében itt lehet elolvasni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Tandori Dezső: „Meghalni se kéne külön”
Szűcs Dániel: A felvidéki magyarok bocsánatkérésre várnak
Durva Magyarország-ellenes propagandát sugárzott a France Inter rádiócsatorna