Anyu, és ha kislány lesz?
Erzsi minden vasárnap a templomunk ajtajában áll. A megélhetéséhez kéreget kisegítő összegeket. Szótlanul, alázatosan, mosolygósan. A közösségben mindenki ismeri őt. Adnak neki. Soha nem kell hazatérnie üres kézzel. Leginkább nem magára költi a jó szívvel adott adományokat. Hat gyermeket szült a világra.
Négy férfi volt az életében, akik közül talán eggyel sem tudott teljes harmóniát megélni. Egy férfira azonban valóban szüksége lett volna, de csak kilenc évesen ismerhette meg őt. Amikor megtudta, ki az apja, úgy érezte, hogy mindaddig becsapták őt. De most végre elmesélték neki, hogy hajdanán az együtt dolgozó férfiak fogadásának lett ő a mellékes gyümölcse. A barátok nem hitték el, hogy az apja nem egy fiúnak csapja a szelet, hanem egy fiús vonásokkal bíró, rövid hajú lánynak. Így lett ebből a lányból a saját anyja, aki az alkohol rabságában fel sem tudta mérni, mire vágyik a bizonyítás okán megfogant lánya. A születésének körülményeit egy pár soros versikében őrzi a szívében. Bármikor képes a fájdalmas ars poétikát elszavalni: Csesztem anyád, lettem apád, vettem neked piros csizmát.
Anyja mindig azzal biztatta őt, hogy majd a jég hátán is meg tud majd élni. Szüksége is volt erre az erőre.
Tizennégy évesen már intézetbe került, mert az alkoholista anyja mellett nem maradhatott. Az intézetben is az élet sűrűjével találkozott. Már az első intézeti nap a fejét a mosdótálba verték bele. Miután megtapasztalta, hogy intézeti nevelők fittyet hánytak az esetre, hamar megtanulta, hogy neki kell megvédenie saját magát. Kapott továbbra is, de nem felejtett el adni sem. Persze sok időt nem töltött az intézetben.
Rendszeresen megszökött anyai nagyanyjához, akitől kiskorától kezdve azt kapta, ami egy gyereknek az élethez kell: szeretetet.
A kislány mire nagylány lett már annyi tapasztalatot gyűjtött egy csokorba, hogy megfogadta: őt soha senki nem fogja többé megütni. Az élet ütésével szemben azonban tehetetlen maradt.
Tizenhat lett, amikor a zsinórgyárban, mint gépkezelő munkába állt. A másik lehetősége a zárt intézet lehetett volna. Ő már ekkor az életet választotta. A zsinórgyárban ismerkedett meg első gyermekének apjával. Itt lett először szerelmes. Itt esett első alkalommal teherbe is. A férfi akarata újabb válaszút elé állította: vagy a gyerek vagy ő. Az immár ifjú kismama a gyermekét választotta. A harmincegy éves fia emiatt a mai napig hálás szívvel gondol az anyjára.
A gyám nagybácsi élettársa elszerette volna tőle édesgetni elsőszülött fiát. A konfliktus miatt kialakult dulakodás következtében el kellett költöznie, de a fiáról soha nem mondott le egyetlen napra sem. A fiút végül gyermekotthonban helyezte el a gyámhivatal, akinek ez idő alatt féltestvére is született egy másik apától, valamint egy húga is. A lánya egy már hajléktalanná vált újabb embertől fogant. Mindkét férfit kizavarta az életéből. Egyikük képes volt megütni az éppen egyéves kisfiát, a másik pedig különbséget mert tenni a testvérek között. Menniük kellett, mert nem tudták ugyanúgy szeretni a gyerekeket, ahogyan az anyjuk tudta.
A nagymama halála után anyja eladta a fejük felől a lakást a házhoz álló a kisebb összeg reményében. A három gyerekes anyuka egyik pillanatról a másikra az utcára került. Újabb válaszút előtt állt: ha nem megy azonnal férjhez, elveszik tőle a gyermekeit. Talált egy Jenőt. A kényszer miatt hozzáment. Jenő nagyon ivott. Erzsi amíg tartott a kapcsolat három újabb gyermeknek adott életet. A két fiú között egy kislány született, akit még kiskorában egy epilepsziás rohamban elveszített. Hiába hívta a mentőt, az csak 20 perccel később ért ki a helyszínre. Menthetetlen volt. A fájdalmában tajtékzó anyát a kórházban dupla nyugtatóval igyekeztek az orvosok megóvni. Máig nem emlékszik, hogyan hozta aznap haza a többi gyermekét az iskolából. Estére mégis együtt volt a család, csak a Tündi nem volt már velük.
Ő, akit különleges szeretettel vett körbe, minden pillanatban eszébe jut. Ha meglát egy kislányt, őrá emlékszik. Még ha meg is tehetné, akkor is képtelen lenne az elvesztett kislányával egykorú gyerekeket felemelni magához, mert a sajátja jut eszébe. A kis Tündét nem adta oda, csak elengedte a Jóistenhez – akihez élete minden pillanatában bizalommal fordulhatott.
Tudja, hogy tőle kapta ezt a gyermekét is ajándékba. Mégis vele valami olyat tett majdnem, amely korábban teljesen távol állt tőle. Az alkoholista férje mellett kilátástalannak látta volna megszületendő gyermeke életét. Már mindent sikerült elintéznie, hogy egy ilyen borzalmas világtól megóvja magzatát. A postára a négyéves Bori lányával ment, hogy az abortuszhoz szükséges összeget a kitöltött csekken befizesse. Összekaparta rá valahogy. Tántoríthatatlan maradt elhatározásában mindaddig, amíg Bori meg nem kérdezte tőle azt az egyszerű, kijózanító mondatot:
Anyu, és ha kislány lesz?
Azonnal visszakérte a – megmásított döntését helyeslő – postai alkalmazottól a pénzt, mondván, a babakelengye miatt arra nagyobb szüksége lesz. A csekket hamar széttépte. Ahogy hazafelé mentek megkérdezte önmagától, egyáltalán hogyan is juthatott el idáig. Hiszen rá ez egyáltalán nem jellemző. Ő anya, aki a gyerekeiért él. Ha ennyit kibírt eddig, akkor ezután is ki fogja bírni, bármi is jön – biztatta magát.
Így végül megszületett a kis Tündi, akinek rövidke élete is ajándék volt anyjának. Minden karácsony ezért egy kicsit örömteli és egy kicsit fájó számára. Örömteli, mert együtt lehet a gyermekeivel. Fájó, mert nem lehet együtt mindegyikkel.
Karácsonykor, huszonötödikén mindig kimennek Tündi sírjához a temetőbe, hogy együtt ünnepeljenek vele. Legyen őneki is karácsony odafönt.
Erzsi hiányozna a közösségünkből, ha nem állna minden vasárnap a templom kijáratánál. Kap pénzt, kap ételt, és nagyon sok szeretetet. Mindenért – kevésért vagy sokért – hálás a gyerekei miatt, ám minden bizonnyal, azt hiszem, leginkább a szeretetért.
