Frivaldszky Edit: hitet kell tennünk az élet mellett

„Ahogy a karácsonyt pusztán egy munkaszüneti nappá silányítjuk, úgy a születendő életet is gondolkodás nélkül szövetcsomónak tituláljuk” – írja Frivaldszky Edit, akinek meggyőződése, hogy ha sikerül támogató környezetet építenünk az anyák köré, igent mondanak a gyermekükre.

Hiába nevezik egyes nyugati országokban „ünnep-fának” a karácsonyfát, és degradálják munkaszüneti napokká a karácsonyi időszakot, a lelke mélyén mindenki tudja, hogy eget és földet összekapcsoló időszakot élünk ilyenkor – írta a kepmas.hu-n megjelent cikkében Frivaldszky Edit, aki bemutatja; advent és karácsony idején, akárhová megyünk, találkozhatunk a jászolban fekvő kisded, az újszülött Jézus ábrázolásával. 

Frivaldszky leírja; a decemberi ünneplés során azonban egy valamit figyelmen kívül hagyunk. Igaz, hogy egy újszülöttet akkor látnak először az emberek, amikor világra jön, mégis minden anya tudja, hogy a gyermeke már sokkal korábban „közénk érkezik”, ahogy Jézus születése előtt már kilenc hónappal, Mária méhében „összekötötte az eget és a földet”. 

A szerző párhuzamot von a Szent Szűz és a huszonegyedik századi édesanyák nehézségei között; Máriára megkövezés várt, amint kiderült, hogy házasságon kívül gyermeke fogant, mégsem volt kétséges számára, kihordja-e a gyermekét. Ma pedig mit hallhatunk a várandósság megállapításánál? „Megtartja?” „És elindul a lavina a gyermek ellen, mert nem mostanra tervezte a „babaprojektet”, mert nem áll még úgy anyagilag, mert a párkapcsolat is bizonytalan…” – teszi hozzá. Korunk tragédiája, hogy sokszor nincs meg bennünk Mária hitben gyökerező kitartása Jézus mellett. „Ahogy a karácsonyt pusztán egy munkaszüneti nappá silányítjuk, úgy a születendő életet is gondolkodás nélkül szövetcsomónak tituláljuk” – írja Frivaldszky Edit. 

Ha nincs mindenkinek Máriához hasonló erős hite és meggyőződése arról, hogy minden gyermek Isten ajándéka és megilleti az élet, akkor össze kell fognunk, hogy a bizonytalan anyák köré egy támogató és megtartó hálót építsünk. Egy ilyen támogató környezetben az anyák igent mondanak a gyermekükre. Az anya és gyermeke közötti kapcsolatra építve meg lehet oldani minden olyan kilátástalannak tűnő élethelyzetet és válságot, amelyek máskülönben a gyermek életébe kerülnének. Mert az egyik ember élete nem mérlegelhető a másik ember élethelyzetével – vallja az életpárti aktivista.

Frivaldszky Edit teljes írása a kepmas.hu oldalon olvasható.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre