Rétvári Bence: Magyarország biztonságos ország

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön átadta az új Szobi Rendőrörsöt.

Szobi Rendőrőrs átadása

A megnyitón hangsúlyozta, hogy a biztonság egyre fontosabb érték nem csak Magyarországon, hanem egész Európában is. A kormány egyik kiemelt célja, hogy minden magyar állampolgár biztonságban érezhesse magát, ehhez viszont arra is szükség van, hogy a rendőrök megfelelő társadalmi megbecsültségben és optimális körülmények közt tudják végezni a munkájukat.

„Hogy Magyarország biztonságos ország, az nem a szerencsének az eredménye.”

A kimutatások szerint Magyarország jelenleg a világ tizenötödik legbiztonságosabb országa, amely első sorban a rendőrök precíz tevékenységének köszönhető, a kormány pedig igyekszik megadni mindazt, ami a sikeres munkavégzéshez szükséges – hangsúlyozta az államtitkár.

Ennek egyik fontos eleme a jövedelmek növelése is, hiszen 2019-ig öt éves béremelési program valósul meg, amely összességében átlagosan 50%-os emelést jelent.

Az államtitkár szerint emellett fontos volt 2010 után a szigorú Büntető Törvénykönyv elfogadása, amellyel Európa legkövetkezetesebb Büntető Törvénykönyve lett a miénk.

Az épület jelképes tartalommal is bír, hiszen a rendőrörs felújítási munkálatainak egy részét rabok végezték. Így nem csupán tehetetlen, felügyelet alatt álló elítéltekből áll a börtön, hanem képesek aktívan résztvenni például egy ilyen építmény átalakításában.

„Egy jól működő államnak egy jó jele, hogy akár egy rendőrörsöt is ma már rabok építenek.”

Az utóbbi időben nem ez az egyetlen fejlesztés a környéken. A Duna-parton található tanuszoda mellett 100 milliós nagyságrendben külterületi és 90 milliós nagyságrendben belterületi utakra tudott sikeres pályázatot nyerni a város.

Nem sokára átadásra kerül Szob újabb háziorvosi rendelője, amely 60 millió forintból újult meg, valamint már használatba került az 50 millió forintból felújított művelődési ház is.

További 10 milliós támogatással újul meg a bölcsőde, 90 milliós erőforrást pedig egészségfejlesztésre fordítanak.

Iratkozzon fel hírlevelünkre