Megújulásra váró papi attitűdök, amelyek rombolják a közösséget
A cikk szerint sokkal többen fordítanak hátat az egyháznak egy-egy rossz pap hatása miatt, mint a dogmákkal való egyet nem értés okán – legyen szó akár csak 1-1 arrogáns vagy érzéketlen személyről is. Legutóbb Amerikában az az eset kavarta fel a port, amikor egy elhunyt fiú temetése során a pap a megemlékezés fennköltsége és részvéte helyett végig arról beszélt, hogy az öngyilkosság miatt a fiú nem kerülhet a mennybe.
Természetesen az ilyen hírek jó alibiként szolgálnak azok számára, akik a kritizált papokhoz hasonlóan nem akarják a belső változás útját választani. A klérus helyteleníthető viselkedése elegendő számukra ahhoz, hogy kimentsék magukat a megújulás kezdetben kellemetlen, a saját lelkükkel szembenéző folyamatából.
Szerencsére az ilyen destruktív papokból azért kevés van, ám működésükkel valóban lelki pusztítást tudnak véghezvinni. A megújult, Istenre figyelő lelkipásztor körül hamar kiépül az élő közösség. Ezt a munkát sajnos hetek alatt meg tudja semmisíteni egy-egy rossz példát mutató pap.
Az említett amerikai esetben megkérdőjelezhető, hogy a papnak igaza volt-e egyáltalán. Szent II. János Pál pápa egy katekézisében például arról beszélt, hogy a negatív külső hatások csökkenthetik az öngyilkosságért való felelősség mértékét, valamint hogy Isten az ilyen esetekben is alighanem megbocsájtó tud lenni.
A hívők Istenről is sokféleképpen vélekednek. A helyes istenkép kialakulásában a papoknak nagy szerep jut. Egyesek szemében Isten pusztán egyfajta „törvényhozó”, akik megbünteti azokat, akik vétkeznek. Számukra az egyház nem azoknak a menedékhelye, akik segítségre szorulnak, hanem – Ferenc pápa szavaival élve – egy sajátos kis egyházi elitklub. Ők, akik tökéletesnek tekintik magukat, úgy érzik, hogy elítélhetik azokat, akik vétkeztek – ez a mentalitás tükröződik a fenti eseten is.
Isten azonban nem így áll hozzánk. Olyan ő, mint egy szülő, aki már akkor is szereti a gyermekét, amikor megszületik és még képtelen viszontszeretni őt.
Nem azt üzeni nekünk, hogy „szeretni foglak, ha megtartod a parancsolataimat”, hanem szimplán azt, hogy „szeretlek”.
Isten tehát szeret minket, vétkeinktől és hibáinktól függetlenül – s ezt a szeretet ünnepeljük most, az advent időszakában, karácsony titka felé közelítve. Kiváló lehetőség ez mindannyiunk számára – legyünk akár papok, akár egyszerű hívek –, hogy a megújulás által találkozhassunk a minket végtelenül szerető Istennel. És akkor bizonyára a közösségeink is kivirágoznak…
(Forrás: religionnews.com, kiemelt kép forrása: Pixabay)
