Hányszor olvashatjuk, hogy „a tüntető tömeg a beépített ügynökök provokációja miatt feldühödött csőcselékként vonul végig az utcán”? Sokszor nem véletlenek az elejtett szavak sem, amelyek provokációként hatnak és a személy önérzetét sértik. Modern kori történelmünkben az a fajta provokáció is ismert, amelynek célja nem kisebb, mint egy háború kirobbantása, vallási feszültség szítása különböző csoportok, közösségek között.

Itt jutunk el oda, hogy napjainkban is a provokáció az egyik fegyvere a támadóknak. Üldözőbe veszik azt, ami számukra valami oknál fogva nem kívánatos. Ezt láthatjuk a vélemény- és szólásszabadság elnyomásától, a szabad vallásgyakorlás korlátozásán át, a keresztényüldözés véres valóságáig.

hirdetés

A kereszténység adja a legjobb választ a provokációra.

A megfelelő működésnek fontos része, hogy ellen tudjunk állni a provokációnak és kellő méltósággal tudjuk kezelni azt. Hogy ez miként lehetséges, mindig egyedi, és minden esetben a méltóságot teszi próbára. Hiszen a provokációnak éppen az a célja, hogy a provokátor diadalt arasson környezetében azzal, hogy a másikat saját méltatlanságával igyekszik megsemmisíteni mások előtt. Sok esetben pedig puszta erőszakkal teszi meg ugyanezt a pusztítást, szó szerint, miként a terroristák teszik ezt áldozataikkal.

A jóakaratú emberek összefogása sosem volt annyira fontos, mint most, amikor a provokáció a behízelgés, a humor álarca mögé bújva jelenik meg a nyugati világban, a válságrégiókban pedig – ha teheti – a nyers erőszak révén. Rajtunk is múlik, hogy bedőlünk-e a provokációnak. Ahelyett azonban, hogy a kényelmesnek tűnő, de téves megoldást választanánk, vagyis hogy nem veszünk tudomást a provokációról és elfordítjuk a tekintetünket, meg kell találnunk a módját a provokátor áldozatainak megvédésére és a támadás elhárítására. Mi ezért dolgozunk, és ehhez várjuk minden jóakaratú ember támogatását.

Azbej Tristan