Elfogtak egy volt kanadai diplomatát Kínában

Michael Kovrig őrizetbe vétele tíz nappal azután történt, hogy december 1-jén Kanadában – az amerikai hatóságok kérésére – letartóztatták Meng Van-csout, a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát.

A sajtóban megjelent vélemények egy része szerint a kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe.

Egyelőre nem világos, hogy a két eset között van-e összefüggés, de Meng Van-csou Vancouverben történt letartóztatása növelte a Kínában működő nemzetközi üzleti világ félelmét a megtorlástól.

A kínai külügy-, illetve közbiztonsági minisztérium egyelőre nem válaszolt a Kovriggal kapcsolatos megkeresésekre, így őrizetbe vételének oka egyelőre nem tisztázott.


Hirdetés

A Nemzetközi Válságcsoport közleményéből kiderül: tudomásuk van arról, hogy Kínában őrizetbe vették egyik vezető tanácsadójukat, az északkelet-ázsiai ügyekkel foglalkozó Michael Kovrigot. A szervezet közleményében kiemeli: Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy további információkat szerezzünk Michael hollétéről, illetve azonnali és biztonságos szabadon bocsátásáról.

Kovrig 2017 februárja óta dolgozik a Nemzetközi Válságcsoportnál, előtte 2003 és 2016 között dolgozott diplomataként, többek között Pekingben és Hongkongban. A Nemzetközi Válságcsoport (ICG) egy brüsszeli székhelyű elemzőintézet, mely 1995 óta működik, a független szervezet elsősorban konfliktusmegelőzéssel foglalkozik.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb