A kövek őrzik a történelmet

Ha választhatnék, akkor az újpesti lóvasúttal kezdeném az utazást, amelyet 1866-ban vehetett birtokba a Pest-Buda közönsége. No, akkor induljunk is el. Utam az akkor még külön város, Újpest határában (ma Városkapu) lévő Budapest Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) indóháznál kezdődik, ahol nyomban fel is szállok a lóvonatra és meg nem állok egészen a belvárosig. Utam térben és időben a Rákos patak – Lehel tér – Nyugati tér-Deák tér érintésével egészen az Astoriáig tart. Megérkezvén célállomásomhoz már 1907-et írunk és nem lóvasúton, hanem villamos vasúton gördülök be a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Természetrajzi Intézete (ma ELTE BTK) Múzeum körúti épülete mellett található villamosmegállóba.

A kőbe vésett emlékek a zöld gépkocsi mögött, az ereszcsatorna mellett találhatók (Fotó: www.google.com)

A megálló az egyvágányú vonal miatt egy kitérővágánnyal volt ellátva, hogy a szembe jövő villamos tovább tudjon haladni Újpest felé. A kitérő vágány két végénél váltókat helyeztek el, amelyeknél éjjel-nappal váltóőr teljesített szolgálatot. A BKVT, váltóőreinek munkakörülményein javítva, fából készült váltóőr házat készíttetett még 1896-ban. Elindulok az Astoria irányába és azt látom, hogy a 2. számú váltóőr, akinek sötétkék ruhája mellől már távolról kipiroslott a jelzőzászlaja, valami szokatlant csinál a bódéja mögött. Közelebb megyek hozzá és meglátom, hogy unalmában, két villamos között, valamit rápingál az épület terrakotta színű nyerstégla burkolatára.

OKT 23./ ADORJÁN GY./ 1907. L2. V.Ö. (Fotó: szerző)

Vajon mi járhatott Adorján György váltóőr (V.Ö.) fejében, amikor 1907. november 1-én a mai ELTE épületének lábazatán otthagyta keze nyomát? Gondolt-e arra Adorján György székesfővárosi villamosvasúti váltóőr 1907 Mindenszentek napján, hogy keze nyoma túlélve az első, majd a második világégést, az 56-os forradalmat, a 40 szocializmust és az épület legutóbbi felújítását, 2018 december 11-én, kedden is ott lesz még? Ennek az egyszerű váltóőrnek megadatott, hogy nyomot hagyjon maga után, hogy a váltóbot és a váltóőr zászlón nyugvó koronás magyar címer társaságában (micsoda heraldisztikai megoldás), zászlóval integető alakja hirdesse az örökkévalóságnak, hogy létezett.

B.K.V.T./ A. GY./ L2 V.Ö./ 1907. NOV. 1. (Fotó: szerző)

De nem csak ő gondolta azt, hogy a főváros ezen, központi részén „emlékművet” állít magának. Teltek múltak az évek, majd négy vérzivataros év után, a magyar történelem egyik sötét napján jött a következő eset. Történt ugyanis, hogy egy hazaáruló gróf átadta a hatalmat egy magát külügyi népbiztosnak nevező jöttmentnek, aki éppen a szemközti Astoria szálló első emeletén rendezte be a főhadiszállását. A főhadiszállás védelmére kirendelt vörös őrség katonái Adorján György hajdani székesfővárosi váltóőr bódéja mellett helyezkedett harcállásba egy maxim típusú vízhűtéses géppuskával. Mit ad Isten, a vöröskatonák egyike, egy bizonyos Martin László, valószínűleg unalmában vagy Adorján György kifinomult plasztikai műve láttán, golyóhüvelyt ragadott.


Hirdetés
BPEST 1919 MÁJUS 10./ MARTIN LÁSZLÓ/ 69 VÖRÖS DANDÁR I. EZRED/ I. SZÁZAD I. SZAKASZ/ PROLETÁRFORRADALOM EMLÉKE (Fotó: Ráday Mihály, Unokáink sem fogják Látni, RTV)

Martin László után pár évtizeddel, a huszadik század másik pestisének, a nyilas uralom egyik fájdalmas napján bővült a köztéri emlékek sora. Az önjelölt művész egy nyilaskeresztet és a „bátorság” feliratot vésett az épület falára. Ha jól megvizsgáljuk a téglát, láthatjuk, hogy a „művész” már egy meglévő (az írásból századfordulósra tehető) emléket hekkelt meg. Egyéb szándékát nem tudjuk, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy később az ő alkotását is meghekkelték: jól látható, hogy valaki átsatírozta a nyilaskeresztet.

Nyilas kereszt és a BÁTORSÁG felirat (Forrás: www.ligetgaleria.c3.hu)

Budapest megannyi értéke közül talán ezek a kis kőbe vésett „üzenetetek” azok, amik legjobban megérintik az arra sétáló embert. Ma már tudjuk, Adorján György és társai hagyományt teremtettek, amelyet – korukból fakadóan – védeni kellene. Ugyanakkor napjainkban semmilyen felirat nem jelzi, hogy az egyetem tégláin érdekes és megőrzésre méltó vésetek vannak. Sajnálatos módon sem az időjárás vasfoga, sem a legutóbbi felújítás nem kímélte őket, így egyik-másik felirat már olvashatatlan. Akár egy plexi lappal, akár egy kis kovácsoltvas kerítéssel, kulturált módon őrizhetnénk ezen értékeinket, hogy unokáink is láthassák.

Fecske Gábor László

'Fel a tetejéhez' gomb