Tüntettek és követeltek a szakszervezetek
Hozzátette, hogy 2019. január 1-jétől két számjegyű béremelést akarnak és azt, hogy adják vissza a cafeteria megszüntetett elemeit.
A MaSzSz által szervezett tiltakozó akción a szövetség elnöke bejelentette, hogy a munkavállalói érdekképviselet hétfőtől országos útlezárásokat szervez, a munkaidőkeret emelését és a túlmunkaórák számának jelentős növelését tartalmazó törvénytervezet mielőbbi visszavonását követeli. Kordás László az MTI-nek azt mondta, hogy hétfőn első körben Pécsen és Győrben terveznek ilyet.
A tüntetők egy órával ezelőtt a rendősorfalat áttörve bejutottak a Kossuth térre, ahol kormányellenes jelszavakat soroltak. Később, kettő óra tájban azonban már csak egy 100-200-as skandáló keménymag maradt a lépcsőkön a dupla sorfalban álló rendőrökkel szemben. Felhangzottak ekkor az Országházat védők arcába fröccsenő „Bűnözőket védtek” jelszavak.
A tüntetések ma éppen abban a történelmi pillanatban érték a közvéleményt, amikor már öt százalékos a gazdasági növekedés, nem létezik a munkanélküliség réme, sőt jelentős munkaerőhiány lépett fel, kézzelfogható a bérnövekedés, és előremutató makroadatokat mutat a gazdaság. A kormány leplezetlenül – tán nem elég hatékonyan – a felek tudtára adta, hogy csak kölcsönös haszon elvén működik együtt a multinacionális vállalatokkal. Mindezek ismeretében vonultak ma fel a szakszervezetek az általuk „rabszolgatörvény”-nek elnevezett törvénymódosító javaslatok ellen.
A ma délelőtt 10 órakor kezdődő, a köznyelvben csak túlóratörvénynek nevezett jogszabály-módosítás ellen tüntetők megmozdulásán a gyülekezéskor még a vártnál is kevesebben vettek részt.
A tüntetés a Jászai Mari téren kezdődött, majd 11 órától a Nyugati térre vonultak, onnan a Bajcsy-Zsilinszky útnak vették az irányt, végül a célállomás az Alkotmány utca volt, ahol a beszédek is elhangoztak.
A demonstráció keretében a Munka Törvénykönyve egyoldalú módosítása ellen igyekeztek fellépni. Fő szervezője a Magyar Szakszervezet Szövetség (MASZSZ) volt, a tüntetés további szervezői a SZEF, a LIGA és az ÉSZT szakszervezeti konföderációk voltak.
A felvonuláson több ellenzéki politikus is feltűnt, köztük Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely, valamint Gulyás Márton.
Főleg középkorú vagy annál idősebb korosztályok adták a demonstrálók túlnyomó részét, azonban fiatalokkal is lehetett találkozni, ők többnyire Momentumos kitűzőkkel és zászlókkal vonultak.
Három hangulatkép e délelőtti indulásról:
Ha további események lesznek még a Kossuth téren, híreinket frissítjük