Transzkorúság: a legújabb őrület

Hollandiában az Arnhemi Körzeti Bíróság elutasította Emile Ratelband azon folyamodványát, amelynek értelmében a 69 éves holland úr jogi értelemben módosítani kívánta a saját korát.

Az önmagát „pozitivista guruként” definiáló Ratelband 1969 március 11-re szerette volna átiratni születési dátumát, ezzel tükrözve azt, hogy 20 évvel fiatalabbnak érzi magát koránál. Állítása szerint ezáltal az életben és a szerelemben jelentősen javulnának az esélyei. 

A bírák úgy nyilatkoztak: „Ratelband úrnak jogában áll 20 évvel fiatalabbnak érezni magát a koránál és ennek megfelelően élni. De ha módosítanánk a születési dátumát, azáltal 20 évnyi hivatalos irat érvénytelenné válna az élete kapcsán, s ez jogilag és társadalmilag egyaránt nemkívánatos következményekkel járna”

Az életvezetési tanácsadóként dolgozó Ratelband azt nyilatkozta, hogy a társkeresés során igen nagy mértékben rontja az esélyeit az, amikor bejelenti a kiszemelt jövendőbelinek, hogy már 69 éves: „Egy fiatal isten vagyok, minden lányt megkapok, akit csak akarok, egészen addig a pillanatig, amíg el nem mondom nekik, hogy 69 éves vagyok” – nyilatkozta.

„Fiatalnak érzem magam, nagyszerű formában vagyok, és azt akarom, hogy ez jogilag is elismerjék, mert bántalmazottnak, sértettnek és diszkrimináltnak érzem magam” – mondta. 

A bírák elismerték ugyan, hogy az emberekben egyre inkább megvan az a törekvés, hogy koruk ellenére fittek és egészségesek legyenek, de kiemelték azt is: mindez nem lehet elfogadható érv egy személy születési dátumának a módosítására. 

Bennünk mindezek kapcsán csupán az merült fel, hogy Ratelband mindezek után milyen „hasznos” életvezetési tanácsokat tud adni ügyfeleinek. Na, arra bizony kíváncsiak lennénk….

(Forrás: The Straits Times)

Iratkozzon fel hírlevelünkre