Novák: a család a kiút a népesedési válságból

Novák Katalin, aki az Institut Thomas More francia think thank (kutatóintézet) által szervezett fórumon tartott előadást Párizsban elmondta: ez európai szintű feladat, és bár egyetért azzal, hogy a családpolitika nem európai uniós hatáskörben szabályozott kérdés, ezzel együtt érdemes kicserélni a tapasztalatokat és azonosítani magát a problémát, hogy Európa népesedési válsággal küzd, amelyre megoldást kell találni. 

Ismertette azt az elvet is, hogy a szociálpolitikát és a családpolitikát szétválasztották. Előbbi a szegényekre, a rászorulókra, a roma népességre koncentrál, utóbbi pedig arra, hogy a fiatal párok anyagi helyzetüktől függetlenül vállalhassanak gyermeket. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez volt a gyakorlat Franciaországban is, de Francois Hollande baloldali kormánya megszüntette a jövedelmi helyzettől függetlenül járó családtámogatást. Szavai szerint ez nagy felháborodást váltott ki Franciaországban és látszik is, hogy a családtámogatási rendszer „megnyirbálása” után csökken a gyermekvállalási kedv az országban.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy Magyarországon az elmúlt hét évben 20 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv, húsz éve nem volt ilyen magas, és 2010-hez képest másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma. Azt mondta: a hallgatóság szerint ilyen jellegű családpolitikára lenne szükség Franciaországban is. Úgy fogalmazott: „mi is tanultunk a franciáktól” például a bölcsődei rendszer erősítésénél, lehet, hogy majd a franciák vesznek át néhány olyan gyakorlatot, amelyet a magyar kormány használ.

Novák Katalin – aki egyben a Fidesz alelnöke –, ebben a minőségében találkozott Laurent Wauquiez-vel, a jobbközép Köztársaságiak elnökével, ahogy fogalmazott, Emmanuel Macron elnök kihívójával, és beszéltek a két párt közötti együttműködés erősítéséről. Mint mondta, fontos, hogy „testvérpártjaikkal” szoros együttműködésben dolgozzanak főleg most, az európai parlamenti választások előtt.


Hirdetés

Felsorolta: a Köztársaságiak számára is fontos a határvédelem, az illegális migráció elleni határozott fellépés, a biztonság megteremtése, valamint a családpolitika és a hagyományos családi értékek képviselete, tehát a kérdések többségében azonos állásponton vannak. Megállapodtak abban, hogy rendszeressé teszik, formalizálják ezt az együttműködést a pártok között.

'Fel a tetejéhez' gomb