Tovább emelkednek az ingatlanárak

Ingatlanpiaci előrejelzést készített a Duna House ingatlanközvetítő cég, amelyből kiderül, hogy várhatóan jövőre is bővül a forgalom, tovább nőnek az árak.

A társaság keddi közleménye szerint az építkezések kifutásától függően 15-20 ezer új lakást adhatnak át jövőre, a használt ingatlanokkal együtt 160-180 ezer adásvétel várható 2019-ben. Az áremelkedést országosan 8 és 12 százalék közé, Budapesten 10-15 százalék közé várják, az új lakáscélú hitelek volumenében 20-30 százalékos bővülésre számítanak.

Idén a panellakások körülbelül két hónap alatt, míg a téglaépítésűek 3-4 hónap alatt keltek el. A közlemény szerint az egyre rövidebb értékesítési idő arra utal, hogy az ingatlanok drágulása egyelőre nem mérsékli a forgalmat. Eközben a használt tégla- és a panellakások átlagára között évről évre kisebb a különbség, vidéken már majdnem azonos.

A Duna House becslése szerint idén 160 ezer körüli tranzakció várható az ingatlanpiacon, de hozzátették, hogy a forgalom növekedését kissé visszafogja az új építésű projektek csúszása. A január és november közötti időszak forgalma ennek ellenére 3 százalékkal meghaladta a tavalyit, ezért éves szinten idén is új ingatlanpiaci rekord születhet.

Az éves áremelkedés idén országos átlagban 10 százalék körül alakulhat, de a fővárosban ennél jóval nagyobb mértékű a drágulás – derül ki a közleményből.

(MTI)