Megdöbbentette a polgárőröket, hogy egykori tagjuk a szikszói rém

Közleményt adott ki az Országos Polgárőr Szövetség, miután hétfőn kiderült: a kettős gyilkossággal meggyanúsított szikszói rém egykoron bizony polgárőr volt.

“A polgárőrséget mélyen megdöbbenti az a tény, hogy egykori tagját, Sz. Sándort a közelmúltban, a szikszói kettős gyilkosságként emlegetett bűncselekmény kapcsán a rendőrség meggyanúsította. Sz. Sándor visszaélt Szikszó lakosságának bizalmával, amelyet kihasználva a helyi önkormányzat képviselője lett, később pedig ugyancsak élvezve a település bizalmát, a polgárőrség tagjai közé lépett. Ma már nem tagja a polgárőrségnek, annak a több mint 60 ezer tagot számláló civil szervezetnek, amelynek tagjai magas erkölcsi normák szerint végzik önkéntes munkájukat a települések közbiztonságának fenntartása, illetve a bűncselekmények megelőzése érdekében. A polgárőrség valamennyi tagja mélységesen elítéli egykori polgárőrtársának feltételezett, súlyos tettét, és egy emberként elhatárolódik minden olyan embertől és cselekedettől, amely a Polgárőrség erkölcsi értékrendjét sérti.” – áll a szövetség közleményében.

A rendőrség pénteken jelentette be, hogy elfogták a 2011-es gyilkosság feltételezett gyanúsítottját. Az 57 éves Sz. Sándorról pedig hétfőre az is kiderült, hogy a település polgárőre volt, egy köztiszteletben álló személy.

Talán nem véletlen a polgárőrök megdöbbenése. Hét évvel ezelőtt saját otthonában kötözték meg, majd verték agyon a 83 éves János bácsit, és 79 éves feleségét, Gizi nénit. Az elmúlt években több mindent megtudhattunk a gyilkosság körülményeiről: egyrészt azt is, hogy a házaspár a gyilkosság előtti héten nagyobb összeget vett fel a bankban, másrészt azt is, hogy a gyilkosság előtt a segélyhívót hívták. Telefonon kereste fel először ugyanis őket valaki, aki rendőrnek adta ki magát, és azt kérte, hagyják nyitva a kertkaput, a rendőrség már úton van feléjük. A segélyhívó diszpécserének tanácsára bezárkóztak, a gyilkos mégis elkapta őket. Sz. Sándor polgárőrként természetesen a nagyobb összegű pénzről is tudhatott, és a rendőr-trükk sem véletlenül jutott eszébe, magyarán polgárőr foglalkozását felhasználva követhette el a gyilkosságot. A férfit egy másik esettel is gyanúsítják ráadásul. “Ebben az esetben egy idős, egyedül élő embert támadtak meg, a fejére több ütést is mértek, de szerencsére túlélte a támadást.” – tájékoztatott a szikszói rém ügyvédje. 

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!