Behálózott gyermeklelkek – 2. rész
Cyberbullying a világban és tragikus következményei
2002-ben filmet készített magáról egy 15 éves, túlsúlyos srác, aki egy partvisnyéllel hadonászva utánozta a Csillagok háborúja jedi lovagjait. A nem a külvilágnak szánt pár másodperces filmet „barátai” a tudta nélkül feltették a netre. Ghyslain Raza – akit az utókor mindörökre már csak „Star Wars Kid”-ként fog emlegetni – pillanatok alatt „netes mémmé” vált, videóját két év alatt 900 millióan keresték fel. Ha szándékosan történik mindez, alighanem a világ egyik legsikeresebb reklámkampányáról beszélnénk, de így azonban az egyébként is önértékelési problémákkal küzdő Ghyslain megaláztatásként élte meg a rengeteg kommentet, levelet, amit ezek után kapott, amelyek miatt többször is iskolát kellett váltania, végül pszichiátriai segítségre szorult. Ma felnőttként is keserűséggel emlékszik ezekre az évekre. 
A cyberbullying egyik legelső, széles körben is ismertté vált példája, Olivia Penpraze esete hívta fel a szélesebb közvélemény figyelmét a kiskorúak internetezésének veszélyére. Az ausztrál lány gyermekkora óta sajnálatosan egy mentális betegségben szenvedett, szellemszerű elképzelt barátjával, Bree-vel társalgott, és 10 éves kora óta kényszeresen vagdosta magát. 2007-től kezdték el zaklatni, amikor a szülei tudta nélkül belekezdett egy, a mentális betegségével vívott küzdelmeiről szóló személyes hangvételű blog vezetésébe. E netes platformon több mint 900 bejegyzést, képet osztott meg magáról, őszintén beszélt depressziójáról, ami után elképesztő méretű online bántalmazás áldozatává vált. Az agresszív megnyilvánulások tovább súlyosbították helyzetét, nőttön nőtt benne az a meggyőződés, hogy az „utálói” nemcsak csúnyának és kövérnek tartják, hanem szerintük az életet sem érdemli meg. 2008-tól minden év májusában megpróbálta megölni magát, amíg egyszer csak 2012-ben végleg eltávozott a világból. Halála után a szüleinek fogalma sem volt arról, hogy lányuk blogot vezetett, és hogy mennyien bántották őt. 
A kanadai Amanda Todd története egy ártatlan webkamerás beszélgetéssel kezdődött, amit egy idegen férfival folytatott. A férfi addig hízelgett neki, ameddig Amanda a kamera előtt levetkőzött egy pillanatra. E meggondolatlan tettnek egy évig semmilyen következménye nem lett, de a férfi egyszer csak felkereste, hogy milyen szándékból, ma sem teljesen tisztázott, azonban ettől kezdve pokollá tette a kislány életét. Áldozata minden ismerősének elküldte a meztelen fotókat, s ez lett zaklatójának a Facebook-profilképe is.
Ezek után rengeteg bántalmazás zúdult a lányra, aki egyik iskolából a másikba menekült, de hiába, mindenhol utolérte a szemérmetlen fotó híre. Először fehérítővel kísérelt meg véget vetni életének. Az öngyilkossági kísérlet után többektől megkapta az előző részünkben bemutatott magyar filmnek is címet adó mondatot: „Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)” Sokan üzenték azt neki, hogy a következő alkalommal ügyesebb legyen.
2012. október 10-én aztán végső elkeseredésében készített egy videót, amiben kézírásos táblák felmutatásával, szótlanul, kétségbeesetten segítséget kérve mesélte el történetét. A 9 perces kisfilm végén ezeket a szívszorító szavakat írta ki: „Nincs senkim… Szükségem van valakire. Amanda Todd vagyok.” Szeptember 16-án aztán végleg elbúcsúzott az élettől.
https://www.youtube.com/watch?v=6QkQ8v2rpbA
Egy alkalommal a Daily Mailnek nyilatkozó sorstársa mondta el, milyen érzés az állandó zaklatás céltáblájának lenni. „Azt hiszik az emberek, hogy önző vagy és nem gondolsz a családodra, amikor öngyilkosságot követsz el. Pedig a valóság egészen más. Belebetegedsz, izolálódsz a külvilágtól, semmi másra nem tudsz gondolni. Tényleg elhiszed, hogy jobb lesz a világ nélküled.”
„Srácok, nagyon szerettelek benneteket, mindent sajnálok!” – írta családjának Brenda Vela, egy 18 éves texasi lány, akit kortársai jó ideje bántalmaztak a különböző közösségi felületeken. Az e-mail elolvasása után a szülők és a testvére hazarohantak, de már nem tudták megakadályozni öngyilkosságát: az alig 18 éves Brenda a szemük láttára lőtte mellkason magát.
De nem látott más kiutat a holland Livia van Beelen (†13) és Fleur Bloemen (†15), a brit Hannah Smith (†14) és Joshua Unsworth vagy az olasz Aurora Cerullo (†14) sem, és a névsor sajnos még hosszasan folytatható. Évről évre nő a kiskorúak között azoknak a száma, akik a netes zaklatások miatt végeznek magukkal.
Az internetes zaklatás a nemzetközi statisztikák tükrében
A netes zaklatásnak könyvtárnyi irodalma van már a világban, ezért csupán a legfontosabb forrásokat szeretnénk e helyütt megmutatni:
Néhány angol nyelvű szakoldal a témában:
A netes bántalmazás megállítását szorgalmazó oldal
A téma szakirodalmát összefoglaló oldal
A netes zaklatás egyik szakkutatásának statisztikai eredményei
Egy felderítést és elméleti hátteret adó oldal
Mit mond a modern lélektan a cyberbullyingról?
E kérdésben szakértőnkhöz, Hujbert Annához fordultunk.
„Ahogyan az offline térben zajló bullyingnak (zaklatásnak), úgy az interneten, telefonon, egyéb elektronikus úton folytatott cyberbullyingnak (internetes zaklatásnak) is sajátossága a diszfunkcionális rendszer. Ha ebben a rendszer-szemléletben gondolkodunk, akkor kiviláglik, hogy korántsem csak egy áldozatról és egy zaklatóról beszélünk.
A rendszer harmadik szereplője a szinte láthatatlan bystandander (kívülállók vagy megfigyelők). A zaklatás mindkét formájában kulcsfontosságú szerepet betöltő megfigyelők passzív résztvevői a helyzetnek. Félelemből, önbizalomhiányból, „hatalomból” való osztozási vágyból vagy akár közönyből úgy döntenek, hogy nemhogy nem vesznek részt az áldozat megvédésében, hanem olykor a zaklatót követve folytatják az áldozat megalázását, kigúnyolását stb.
Az osztályban például ők azok, akik semleges módon próbálnak viselkedni és távol tartani maguktól a problémát. (Az interneten ez kevésbé nyomon követhető, pontosan a internet sajátosságából következő anonimitás miatt, de mindnyájan részesei vagyunk, amikor egy posztra írt mocskolódások ellen nem lépünk fel.) Ily módon a krízishelyzet feloldásának ők is a kulcsszereplőivé válnak ; a pszichológusok, mediátorok őket igyekeznek kimozdítani a közönyből, őket szeretnék felvilágosítani a helyzet súlyáról és jelezni, hogy mindenkinek felelőssége van a rendszerben a kialakult helyzetért.
A rendszer diszfunkcionalitását azért is érdemes fülön csípni, mert ha nem a rendszerre, hanem csak a tünetre (áldozat-zaklató viszonya) helyezzük a hangsúlyt, akkor az újabb és újabb zaklatókat és áldozatokat fog kitermelni. A csoportban létező agresszió ugyanis mindig megtalálja a gyenge láncszemeket. A gyenge láncszemek pedig éppúgy lesznek az elmagányosodott, elhanyagolt, az internet nagy masszájában morzsányi önbizalmat kereső zaklatók, mint a szintén önbizalomhiánnyal küszködő, szomorú áldozatok.
A elterjedt elméletek között megoldást jelenthet az ún. mentalizáció, mentalizációs szemlélet. A mentalizáció annyit tesz, hogy képesek vagyunk megfigyelni a saját és mások mentális állapotait (vágyait, szándékait, gondolatait, érzéseit stb.) és fel tudjuk használni ezt a saját és mások viselkedésének megértésére, jóslására, magyarázatára. A mentalizáció és kötődés olyan szociális környezetet teremt, ami összeférhetetlen a személyközi agresszióval, amely a bullyingnak a melegágya.
Evolúciós háttere is van a magyarázatnak: ha az egyén képes mentalizálni az áldozatot, csökken a személyközi agresszió a csoportban.”
A Médiaunió kampányfilmje – Internetes zaklatás – 2015
Ahova fordulni lehet
INHOPE (nemzetközi)
Internet Hotline (magyar)
Országos Rendőr-főkapitányság
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Magyar Reklámszövetség
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és Lelkisegély-Vonal: 116-111
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány kampányfilmje
