Székely zászlókkal emlékeztet Óbuda a beváltatlan ígéretekre

Székely zászlót helyezett ki Óbuda-Békásmegyer önkormányzata szombaton az összes III. kerületi közintézményre, Bús Balázs polgármester kezdeményezésére, hogy kifejezze szolidaritását testvérvárosukkal, Csíkszeredával, az erdélyi magyarsággal, illetve a székely nemzeti közösséggel.

Az önkormányzat közleményében hangsúlyozza: az idén az I. világháború száz évvel ezelőtti befejezésére és a magyar nemzet 20. századi kálváriájának kezdetére emlékezünk. Egy évszázaddal ezelőtt indult meg a történelmi Magyarország szétesése és a magyar nemzet egyharmadának, mintegy 3,5 millió embernek idegen uralom alá kerülése.

Kitértek arra is, hogy Románia idén ünnepli centenáriumát az 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári román nagygyűlésnek, amely határozatban kimondta Erdély és a Román Királyság egyesülését. Ez a határozat több ígéretet tartalmazott a román uralom alá kerülő más nemzetrészek jogainak biztosítására, azonban a magyar kisebbség azóta is közösségi önrendelkezési jogától megfosztottan küzd a megmaradásért a szülőföldjén.

A székely zászló mára az erdélyi és azon belül a székelyföldi magyar összetartozás szimbólumává vált, kihelyezése felhívja a figyelmet arra, hogy az akkori történések és a be nem váltott ígéretek máig tartó jogfosztottságot eredményeztek a romániai magyar nemzetrész számára – olvasható a kommünikében.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre