Országa nyugati elkötelezettségét hangsúlyozta a román államfő

Az államfő felavatta a nagy egyesülés emlékművét és azt a hidat, amely a gyulafehérvári vár árka fölött átívelve összeköti az emlékművet az egyesülés ortodox katedrálisával. Beszédében az elnök kiváltságnak tekintette, hogy Románia polgárai örökösei lehetnek az ősök földjén „valaha megvalósult legfontosabb projektnek”.

Az az ország, melyet utódaiknak akarnak hátrahagyni, méltó és erős, az oktatás, a kultúra és a kreativitás által jól integrált ország lesz az értékek, a jólét és a szabadság Európájában – jelentette ki Iohannis.

Szerinte az egyesülés megvalósítói számára a nemzeti állam létrejötte a jogállamiság és a demokrácia, a társadalmi harmónia és a nyugati típusú modernizáció útját is jelentette.

Az emlékmű felavatását minden idők legnagyobb román katonai parádéja követte a dél-erdélyi városban, amely során közel 1800 katona és 150 katonai jármű vonult fel, és az összegyűlt százezres tömeg fölött mintegy 20 repülő és helikopter repült el. A román hadsereg ágyúlövésekkel is tisztelgett a nemzet hősei előtt.


Hirdetés

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb