Tarlós kígyót, békákát szór Dabóczira

A főpolgármester kezdeményezte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának felmentését a cég elektronikus jegyrendszer projektje miatt. A BKK vezérigazgatója Dabóczi Kálmán. A fejlesztések közvetlen felügyeletével ezt követően általánosan Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest bízza meg a főpolgármester.

Tarlós István főpolgármester mai közleményében azt írja, meneszteni kívánja Dabóczit a BKK vezérigazgatói székéből. A kivitelezési bonyodalom súlyának elhúzódó téves értelmezése, illetve “szofisztikus magyarázatai” is szerepelnek a főpolgármester érvei között, illetve hogy az elektronikus jegyrendszer projektjének megvalósulása késik.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön közölte, hogy a BKK igazgatósága november 21-én egyhangú szavazással, azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést. A szerződésbontással a fővárost nem érte anyagi kár.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre