Kigyulladt az ATV-székház, pénteken már nem lesz élő adás

Kigyulladt délután az ATV-székház teteje a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton. A tűzesetben senki nem sérült meg, de az ATV vezérigazgatója bejelentette, hogy pénteken már biztosan nem lesz élő adás.

Németh S. Szilárd az ATV hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóba tűzesettel kapcsolatban elmondta, hogy délután 2-kor erős füstöt éreztek az épületben, és ezért kiürítették azt.

Az adás még fél óráig ment, majd le kellett kapcsolni az áramot

– tette hozzá.

Elmondása szerint az épület tetején hegesztettek, egy szikra elpattant, emiatt az álmennyezetnél tűz keletkezett, és izzani kezdett a mennyezet. A tűzoltók eloltották a tüzet, az épület már biztonságos, de még nem lehet bemenni. Jelenleg nincs áram az ATV két épületében, de a vezérigazgató szerint remélhetőleg ez estére megváltozik.

A riportereket, szerkesztőket hazaküldték, így pénteken már biztosan nem lesz élő adás, de remélik, hogy szombaton már minden úgy lesz, ahogy a műsorújságban szerepel. Ha péntek este visszajön az adás, akkor pedig felvett és archív anyagokat sugároznak.

A tűzesetben nem sérült meg senki, és jelen állás szerint a műszaki berendezésekben sem esett komoly kár. Németh S. Szilárd hozzátette, ahhoz, hogy az izzást kezelni lehessen, a tetőt több ponton meg kellett bontani, ezért a székház teteje most lyukas.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!