Trombitás Kristóf: jobboldal, szabad a pálya!

Egyre érthetetlenebb, ahogy a jobbos közbeszéd is tabusítani igyekszik bizonyos témákat és területeket – vélekedik a mandiner.hu-n megjelent írásában Trombitás Kristóf, aki szerint valahogyan abban a felfogásban rekedtek meg sokan, hogy a hazai jobboldal kicsi, védelemre szoruló, veszélyeztetett közeg, ahol csak a feltétlen összezárás jelentheti a fennmaradás zálogát, noha ez a helyzet mára jelentősen megváltozott. 

Ahol árnyalatok és különféle vélemények léteznek, az nem a gyengeség, hanem az erő jele – érvel a szerző, aki szerint a jelenlegi magyar baloldal erőit sem az egymástól való látszólagos különbözőségük teszi harcképtelenné. 

Trombitás Kristóf úgy látja, „a jobboldal harmadik kétharmados győzelme után ficánkolnunk kéne abban, hogy szinte mindent egymással, együtt vitathatunk meg, letéve végre a vállunkról azt a súlyt, amit a balosok folyamatos ellenőrzése jelentett”, azaz „szabad és tágas a pálya”. Mi feszélyez és határol be minket, ha nem a saját skrupulusaink? – kérdezi a szerző. 

„Nem kell félni az egyet nem értéstől, a nagy egymásra bólogatások soha nem vittek előre” – írja Trombitás Kristóf a mandiner.hu-n megjelent véleménycikkében.  


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb