Sikeres landolás a vörös bolygón

Közép-európai idő szerint hétfőn este, néhány perccel 21 óra előtt sikeresen landolt a Mars felszínén az InSight-űrszonda és meg is kezdte kétéves marsi küldetését.

Így örültek a leszállásnak a projektben résztvevők 

Az InSight első fotója

A geológus robotlabor egész röviddel a leszállása után, még aznap elkészítette az első fotóját a vörös bolygó felszínéről, melyet ezúttal is a NASA tett közzé.

A szonda a Mars légkörébe ért (fantáziarajz)

A majdnem hét hónapig tartó 458 millió kilométeres utazás után így kommentálta tegnap a NASA szakembere az eseményt: „A marsi légkört 12.300 km/h sebességgel értük el, és az egész leszállás hat és fél percet vett igénybe, ami alatt az InSight hibátlanul hajtott végre tucatnyi műveletet – mondta Tom Hoffman az InSight projektvezetője a NASA Jet Propulsion Laboratory-ban.

A tervek szerint az InSight (NASA’s Interior Exploration using Seismic Investigations, Geodesy and Heat Transport) 2020. november 24-ig kutatja majd a Mars geológiai szerkezetét, a nyert adatokból pedig remélhetően a Földünk geológiai múltjáról fogunk majd többet megtudni. A mi bolygónk ugyanis egy ugyanolyan sziklabolygó, mint a Mars, csakhogy a Föld belseje az elmúlt 3 milliárd évben sokkal többet változott, mint a vörös bolygóé. A Marson még meglehet találni azokat a jeleket, amelyek a geológiai változások során már eltűntek.

Szeizmológiai vizsgálatokra is szakosodott a szonda

Itt iratkozhatott fel bárki a szondán tett majdnem igazi „bolygóközi” utazásra, mint amelyről már nemrégiben írtunk.

NASA híre nyomán

Iratkozzon fel hírlevelünkre