Miért fontos a keresztény hit a magyar nemzet számára?

Az előadás felvezetésében szó esett arról, hogy a szocializmust átélt generációnak materialista szempontok mentén tanították a történelmet, ezért ez a réteg nem tanulhatta meg azt az iskolákban azt, hogy a kereszténység miként formálta a magyar kultúrát és történelmet. 

Maróth Miklós előadásában a kereszténység létrejöttétől indult el. Kiemelte, hogy a kereszténység azon a Római Birodalmon belül jött létre, ahol sok vallás élt egymás mellett, az egyes vallások azonban általában csak a teljes lakosság egy kisebb hányadát szólították meg. A kereszténység ezzel szemben éppen abban hozott komoly újítást, hogy

mindenkihez igyekezett szólni, társadalmi helyzettől és származástól függetlenül.

A keresztény közösség legnagyobb vonzereje az volt, hogy összetartó erőt jelentett. Példának okáért tudunk egy olyan frígiai távolsági kereskedőről, aki utazásai során mindig keresztényeknél szállt meg és a keresztény közösség támogatása segítségével hozta létre kereskedelmi kapcsolatait is. A háborúk során fogságba esett keresztény katonákat is kiváltották a keresztény közösségek a rabszolgaságból, tehát ilyen szempontból egyfajta „életbiztosítást” is jelentett a hitközösséghez való tartozás. 

Vagyis kialakult egy összetartó közösség, egy, a hívők sorsával törődő egyház. 

Az előadó utalt arra is: nem biztos, hogy a keresztényüldözések során a hit iránti elkötelezettség tartotta meg az embereket a kereszténység útján, hanem inkább az, hogy a saját érdekük volt a keresztény hitben való megmaradás, mivel ez az egyház volt az, amely ténylegesen törődött is velük.

A 300-400-as évekre a kereszténység a Római Birodalom letéteményesévé vált, s a birodalom bukása után is a kereszténység örökítette a római gondolkodásmódot az utókor számára.

A kereszténység a kora középkorban más szempontból is jelentős változáson ment keresztül. Fontos szerepe lett a filozófiának a biblia értelmezésében, s ezáltal a kereszténység eredeti értelmezése helyett – nevezetesen, hogy egy közösség vagyunk, és hogy egymást szeretjük – másra tevődött át a hangsúly. Emiatt jöttek létre a különféle eretnekségek és ment végbe az a folyamat, amelynek során a kereszténység sok-sok ágra szakadt szét.

Érdekes példa erre Nesztoriosz konstantinápolyi pátriárka esete is, akit már az epheszoszi zsinatra való megérkezése előtt elítéltek. Riválisa, Alexandriai Cirill elérte azt is, hogy minden művét semmisítsék meg és ezután a keresztény világ jó ideig csupán Cirill szemszögéből ismerte meg Nesztoriosz tanításait.  A nesztoriánusok végül a Szászánida Birodalomba menekültek, ahol azonban megtartották hitüket és fennmaradtak írásaik, ezekből derült ki az később, hogy Cirill milyen hazugságokat „gyártott le” Nesztorioszról.

A római kori üldözések megszűnte után tehát az egyház önmaga ellen fordult, s immáron dogmatikai kérdések mentén egyre inkább ellenséges érzelmek hatották át.

A másik jelentős változás a Római Birodalom bukásához kötődik. Minden, a római birodalom romjain létrejött barbár állam germán törzsekből jött létre. De mivel a germánok nem tudtak latinul és nem volt a tapasztalatuk a kormányzás tekintetében sem, önmagukban nem tudták volna az államot vezetni, s ezért a keresztény egyházat kérték fel arra, hogy segítsen ebben.

Az egyház pedig emiatt végül át is alakult: a hívek lelkével törődő egyházból az uralkodó, feudális egyház lett, amely immáron adót szedett az emberektől ahelyett, hogy eltartotta volna őket. Európában ennek keretében az uralkodóké lett a kézzelfogható hatalom (potestas), az egyházé pedig a szellemi tekintély (auctoritas), s e két vezérelvnek rendelődött alá a feudalizmusban élő ember.

Apróbb érdekesség ennek kapcsán az is, hogy az összetett kézzel való imádkozás a vazallusi hűbéresküt jelképezi, s ez a fajta imádkozás már a középkorban alakult ki, az ókeresztények esetében teljesen máshogy történt még mindez.

Nyugaton a feudális, középkori egyház már valamelyest elkülönült a hívektől és az államhatalmat képviselte. Keleten is hasonló folyamat ment végbe, bár a bizánci birodalomban  megmaradt a császár kizárólagos tekintélye, az auctoritas és a potestas egyaránt az ő kezében maradt és s ezáltal az egyház az ő személye alá volt rendelve. Mindez azzal is járt, hogy nem lehetett kritizálni sem az egyházat, sem a császárt, s nem alakult ki az a gondolati szabadság, amely a Nyugatra jellemző lett. 

Ehhez a nyugati kereszténységhez csatlakozott végül a magyarság is Szent István idején, annak ellenére is, hogy Bizánc irányából az ortodoxia is igyekezett kiterjeszteni befolyását a magyarokra. Az előadó arra is utalt, hogy a magyarság összetétele genetikailag nagyon vegyes, ezt a legújabb archeogenetikai kutatások is alátámasztják. A kutatások arra is rámutattak, hogy a honfoglalás korszakában a Kárpát-medencében nagy tömegű pannon őslakosság volt jelen, némi avar és germán beütéssel, s ezzel keveredtek a honfoglalás során betelepülő őseink.   

Az itt talált népeket a honfoglalók egységesítették, s a magyarság ezzel génállomány tekintetében Európa legheterogénebb népe lett.

Mi volt mégis az, ami akkor összetartotta és a mai napig összetarthatja a magyarságot? Alapvetően a vallás, a kultúra és a nyelv töltötte és töltheti be ezt a szerepet az előadó szerint.

Maróth Miklós kiemelte azt is: a felekezeti különbségeket az ország érdekében meg kell haladni és meg kell őrizni a kulturális egységet. A magyarországi keresztény felekezetek egyébként kulturális szempontból nem térnek el jelentősen egymástól:

egy katolikus és egy protestáns hívő értékrendjében a legtöbb esetben nem érezhetőek olyan jelentős különbségek, mint akár csak egy nyugati keresztény és egy ortodox hívő közt.

Példának okáért az első világháború előtt a protestáns Tisza István azzal érvelt a hadüzenet ellen, hogy nem akarja feláldozni a magyar katonákat. Később pedig, a világháborút követően IV. Károly katolikusként az 1921-es második királypuccsnál Budaörsnél szintén a vérontás elkerülése végett állította le csapatait. Tehát e döntések során ugyanaz a meggyőzödés vezette a két államférfit, nevezetesen az, hogy nem szabad a hatalomért vért ontani. Elmondható tehát, hogy keresztényi értékek vezették őket és ezek mentén politizáltak.

Hasonló tapasztalatokat lehetett szerezni a mindennapi élet szegmenseiben is. Néha voltak ugyan apróbb villongások, feszültségek az egyes felekezetek közt, de ez a kultúrában nem látszott meg. Ha nem a vallás kapcsán beszéltek egymással ezen felekezetek tagjai, akkor soha nem érződött köztük az, hogy más értékeket képviselnének.

Maróth Miklós kiemelte: minden vallás egy kultúrát hoz létre, s e kultúra utóbb még azokra is hatással van, akik már a vallásban nem hisznek.  Példának okáért a napi munkához, a kötelességekhez való viszonyulás mind a keresztény hitből gyökerezik eredetileg. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a vallásos nevelésnek

napjainkban is komoly szerepe kell, hogy legyen az egyének erkölcsének kialakításában.  

Maróth Miklós utalt arra is, hogy ma is van egy olyan vezető rétege Magyarországnak, akiket a keresztényi értékek, a keresztény Magyarország víziója vezet. Ez az a vízió, amely össze tud minket fogni ma is.  Az előadó mondandóját azzal zárta: fontos az, hogy az ország vezetője számára komoly kérdést jelentsen a keresztényi hit, s ugyanez elmondható az országra vonatkozóan is.

(Kép forrása: Pixabay)