Meghalt Bernardo Bertolucci

A legjobb rendező és a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját Az utolsó császár című, 1987-ben bemutatott filmjéért kapta. Legjelentősebb alkotásai közé tartozik továbbá a Huszadik század (1976), A kis Buddha (1993) és az Álmodozók (2003). Utolsó filmje a 2012-es Én és te volt.

Az 1941-ben Pármában született Bernardo tizenöt évesen, kézi kamerájával forgatta első rövidfilmjeit karácsonyi disznóölésekről.

1962-ben már az általa „második apjának” tartott Pier Paolo Pasolini asszisztense volt, akinek ajánlására és ötletéből rendezhette első, A kaszás című játékfilmjét. 1964-ben Forradalom előtt címmel Stendhal A pármai kolostor című regényét vitte filmre. A rendezőt a kritika a fiatal Orson Welleshez hasonlította, de alkotása nem aratott közönségsikert.

Egy ideig forgatókönyveket írt, így többekkel együtt jegyezte a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikus westernt, s kommunista párttag lévén a pártnak rendezett dokumentumfilmeket. Az 1968-as diáklázadásokat dolgozta fel A partner című filmjében, mai környezetbe helyezve át Dosztojevszkij A hasonmás című regényét. Az események lecsengése után szakított az újhullámmal, és „felfedezte” a klasszikus filmnyelvet, a forradalmakból kiábrándulva a múltba, a fasizmus hétköznapjai felé fordult. 1970-ben Alberto Moravia regénye nyomán készítette el A megalkuvót, amelynek forgatókönyvéért először jelölték Oscar-díjra.

A világsikert 1972-ben a hatalmas botrányokat kavaró Az utolsó tangó Párizsban hozta meg számára, amelyet ma is a valaha készített legerotikusabb filmek között emlegetnek. A középkorú özvegy amerikai férfi és a fiatal francia színésznő kapcsolatát bemutató alkotás nyíltan ábrázolta a szexualitást, amelyet a rendező egyfajta nyelvként, a kommunikáció sajátos formájaként fogott fel. Bertoluccit rendezői Oscar-díjra jelölték, Franciaországban kitüntették, de művét odahaza pornográfia vádjával betiltották és a rendezőt bíróság elé állították.

Négy évvel később fejezte be a monumentális, több mint ötórás Huszadik századot, amely Olaszország 1900 és 1945 közötti történetét dolgozta fel két, ugyanazon a napon született, de barátból politikai ellenféllé váló férfi életét nyomon követve.

Az Egy nevetséges ember álma (1981) a kommunistákkal kiegyezésre törekvő kormányfő, Aldo Moro elrablása, valamint a II. János Pál pápa elleni merénylet árnyékában egy terrorista emberrablással foglalkozott.

Ezután Hollywoodba költözött, ahol Az utolsó kínai császárral tette le névjegyét 1987-ben. A Pu Ji önéletrajza alapján készült, kilenc Oscar-díjjal – köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek (az utóbbi kategóriában az első olaszként) járó szoborral – honorált alkotás 30 ezer kínai statisztát vonultatott fel, a stáb még a pekingi császári palotában is forgathatott.

Az 1990-ben készített Oltalmazó ég Észak-Afrikában játszódó, pszichologizáló szerelmi háromszög a modern amerikai és a hagyományos arab civilizáció drámai találkozásáról, középpontjában az otthontalanság életérzése áll.

Az 1994-es A kis Buddha, amely az első Bhutánban forgatott film, túlságosan hosszúra és „giccsesre” sikeredett, és éppúgy hűvös fogadtatásban részesült, mint a két évvel későbbi Lopott szépség, hiába forgatott másfél évtized után ismét Itáliában, a festői Toscanában.

A 2003-as Álmodozók egy fiatal amerikai kalandjait meséli el Párizsban az 1968-as diáklázadások idején.

Bertolucci néhány éve betegsége miatt kerekesszékbe kényszerült. Alkotókedvét a háromdimenziós technikában rejlő lehetőség ébresztette fel, és 2012-re elkészült Én és te című munkája, amelyet egy tizenéves és egy huszonéves fiatalról szóló olasz regény alapján forgatott, igaz, a tervektől eltérően, mégsem 3D-ben.

Rendezőként az volt a hitvallása, hogy a film legyen meglepő és szórakoztató. A kritika filmjeinek lenyűgöző képi világát, drámai érzékét, pszichológiai ábrázolókészségét emelte ki, egyszerre emlegetik humanistaként és szenzualistaként.

Áprilisban a Vanity Fair magazinnak adott interjújában Bertolucci elmondta, hogy többéves szünet után ismét új filmen dolgozik, melynek témája a szerelem és a párkapcsolati kommunikációs problémák. Kifejtette: amikor legutóbb Az utolsó tangó Párizsban című filmjének restaurált változatát nézte, kedvet kapott ahhoz, hogy ismét dolgozzon.

„Régóta gondolom azt, hogy ez a gyermeki öröm, ez a mély szenvedély a filmforgatás iránt még nem lezárt dolog számomra. Néhány hete gondolkodom egy elképzelésen. Öt év űr után azonnal megértettem, hogy megtaláltam a megfelelő gondolatot egy új filmhez” – magyarázta akkor a rendező.

A világhírű olasz rendező életművét 2007-ben a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-, 2001-ben a Cannes-ban Arany Pálma-életműdíjjal ismerték el, 2012-ben átvehette az Európai Filmakadémia életműdíját, mindezek mellett csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát.

(MTI)