Emmi: kiemelten védjük a nőket

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napon egy közleményt adott ki, amelyből kiderül: Magyarország kiemelten védi a nőket és egyre több pénzt fordít a bántalmazások megelőzésére. Az alábbiakban ezt a közleményt közöljük.

November 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napja. Magyarország Kormánya elutasítja a bántalmazás minden formáját és elkötelezett a nőkkel szemben elkövetett erőszak elleni küzdelemben, fenyegessen az kapcsolaton belül vagy más módon.

2013-ban életbe lépett Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyve, amely kiemelten védi a nőket, és kiemelten bünteti a nők elleni erőszakos bűncselekményeket. A magyar kormány mindent megtesz azért is, hogy megvédje Magyarországot és a magyar nőket a tömeges bevándorlástól és az azzal együtt járó nők elleni erőszakos bűncselekményektől is, amelyeknek száma a bevándorlóországokban radikálisan megnőtt.

A kapcsolati erőszak áldozataira fordított éves finanszírozást is a többszörösére emeltük, 3 milliárd forint fejlesztési forrást is biztosítunk, emellett pedig folyamatosan bővítjük az intézményrendszert is.

A világnap alkalmából a magyar kormány arra hívja fel a figyelmet, hogy a kapcsolati erőszak visszaszorításában kiemelten fontos a probléma mielőbbi jelzése és a segítségkérés. Az érintettek számára egyre több a lehetőség, nem szabad megvárni, hogy az erőszak krízishelyzetet idézzen elő.

Idén 241 férőhellyel bővült a bántalmazottakat segítő ellátórendszer, új krízisközpontok, titkos menedékházak és félutas kiléptető házak jöttek létre.

2016 óta a krízisközpontok ötven százalékkal nagyobb költségvetési támogatással működnek, a titkos menedékházak számára biztosított forrás pedig több mint száz százalékkal emelkedett.

Ebben az évben új szolgáltatásként  nyíltak meg a régiós szinten feladatot ellátó kríziskezelő ambulanciák. Az ambulanciák fő feladata a mielőbbi segítségnyújtás, az ellátórendszer első lépcsőjeként a kapcsolati erőszak megelőzéséhez járulnak hozzá.

Az ellátórendszer bővítése és fejlesztése mellett a magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a prevencióra, az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szakemberek képzésére, kutatásra, és a társadalmi figyelemfelhívásra. A feladatokra több mint 3 milliárd forint biztosítunk fejlesztési forrásból.

Ha valaki segítséget szeretne kérni, az országos kríziskezelő és információs telefonszolgálat országosan hívható, ingyenes telefonszámán (+36-80-20-55-20) és honlapján (www.bantalmazas.hu) teheti meg.

(Forrás: MTI OS, kép forrása: Pixabay)

Iratkozzon fel hírlevelünkre