Kásler Miklós: A magyar nép egyik fontos küldetése, hogy fenntartsa és megvédje a keresztény hitet
A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódva kedden megnyílt Petrás Mária keramikus és lánya, Alina adventi kiállítása az Erdély Művészetéért Alapítvány VármegyE-Galériájában, ahol Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere is jelen volt.
A magyar nép egyik fontos küldetése, hogy fenntartsa és megvédje a keresztény hitet már több mint ezer éve, hiszen ez identitásunk egyik legfontosabb eleme, amelyre minden időben szükség van – emelte ki a kiállítás megnyitóján mondott beszédében Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Hozzáfűzte: a népművész és lánya alkotásain keresztül kívánja felhívni a figyelmet a keresztény hit fontosságára.
„Máriát régóta ismerem, ott vannak az alkotásai a lakásomban. Mikor nehéz helyzetben voltam az elmúlt évtizedekben, mindig ezekre tekintettem, és a lelkem megnyugodott” – fűzte hozzá, majd biztatta az alkotókat további műalkotások létrehozására.
„Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni” – olvashatók Petrás Mária szavai a kiállítás ajánlójában.
A kerámiaképeket és a keresztény ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásokat bemutató tárlat december 21-ig tekinthető meg.
Forrás: Magyar Hírlap
Fotó: MTI/Soós Lajos