Csak jövőre születhet ítélet a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében

Idén még bizonyítási eljárás várható az ügyben, ezért nem valószínű, hogy maradna idő a perbeszédekre.

December 12-13-ra tűzte ki a Fővárosi Törvényszék a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt id. Győrkös István perében a bizonyítási eljárás lefolytatását, ezen várhatóan újabb szakértőket hallgatnak majd meg. A Magyar Idők csütörtöki számában erre alapozva azt írja, az év végéig hátralévő idő már nem elég arra, hogy sor kerülhessen a perbeszédekre, illetve a vádlottnak az utolsó szó jogán tett nyilatkozatára, így az elsőfokú ítélet kihirdetése csak a következő esztendőben várható.

Bár a védelem arra játszik, hogy azt bizonyítsák, a Pálvölgyi rendőrt megölő lövedék egy kollégája fegyveréből származott, tehát bajtársi tűzben lelte halálát, legutóbb az igazságügyi és fegyverszakértő egyértelműen azt mondta: a tárgyi bizonyítékok alapján kimondható, hogy az id. Győrkös István illegálisan tartott Kalasnyikov gépkarabélyából kilőtt lövedék ölte meg a 46 éves rendőrt.

Mint ismeretes, id. Györkös Istvánnál, aki a Magyar Nemzeti Arcvobnal egyik alapítója, bőnyi otthonában tartott házkutatást a Készenléti Rendőrség 2016. október 26-án, hatósági engedély nélkül tartott lőfegyverek gyanúja miatt. A férfi először nem akarta beengedni a rendőröket otthonába, majd tűzpárbajba keveredtek, melynek során Pálvölgyi Péter rendőr életét vesztette.

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre