Interneten is kitölthető a nemzeti konzultáció kérdőíve

Szerda reggeltől az interneten is ki lehet tölteni a családok védelméről szóló nemzeti konzultációs kérdőívet - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Ezt a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon lehet megtenni. A kérdőíven egyebek mellett, a népességfogyással, a bevándorlás és a családpolitika kapcsolatával, a fiatalok életkezdési támogatásával, valamint a többgyermekes családok támogatásával kapcsolatos kérdésekre lehet válaszolni.

Dömötör Csaba kitért arra is, hogy sok ellenzéki politikus elmondta már a véleményét. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke például arra bíztatta támogatóit, hogy hajtsanak papírcsákót a kérdőívekből, Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő, pedig a Mónika Show-t meghazudtoló felfokozott állapotban gyakorlatilag szétmarcangolta a konzultációs kérdőívet az Országgyűlés üléstermében. Bauer Tamás pedig világosan elmondta, hogy ha a családok támogatása és a bevándorlás között kell választani, akkor ő bevándorlásra szánna több pénzt. A parlamenti államtitkár szerint ezek világos szavak, ők már tehát elmondták a véleményüket.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!