A keresztény értékek védelme Szkanderben győzött
Ferenc pápa megemlékezett Szkander bégről, aki 1443 és 1468 között feltartóztatta a Nyugat-Balkánon terjeszkedő Oszmán Birodalmat. Hazájában sikerült összefogást teremtenie. Az Athleta Christi címet is elnyerte, mivel bátran védelmezte a spirituális értékeket és a keresztény nevet.
A pápa az albán nemzeti zarándoklat résztvevőinek reményét fejezte ki, hogy a nemzeti hős ünneplése nem marad pusztán emlékezés, hanem ma is az intézmények és az állampolgárok megújult elkötelezettség-vállalására sarkall majd. Ennek gyümölcseként a fiatal nemzedékeknek nem kell majd az elvándorlást választaniuk.
Vallási identitástól függetlenül a nagy bég képes volt egyesíteni az albán népet. A Szentatya úgy véli, hogy ez méltó példa lehet számunkra az eltérő vallású személyek közötti békés együttélésre.
„Ha készek vagyunk a különbségeket a párbeszéd, a kölcsönös elismerés és megismerés lehetőségének tekinti, akkor ez elősegíti a hiteles lelki út fejlődését és értékes példává válik a tartós béke építésében, amely a személy méltóságának tiszteletben tartásán alapszik”
– zárta beszédét Ferenc pápa az albán nemzeti zarándoklat résztvevőihez.
(Forrás: Vatican News)