Ferenc pápa: Jézus Krisztus újra eljön

„A gyötrelem után következő időkben a Nap elhomályosul és a Hold sem áraszt világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a világmindenséget összetartó erők megrendülnek” – idézte az evangéliumból Jézus szavait az egyházfő, amelyek éppen a teremtés fordított sorrendjét vetítik elénk. Ez a világmindenség végét jelzi. Ekkor egyetlen világosság ragyog majd – tette hozzá a pápa. Jézus Krisztusé és a szenteké, akikkel dicsőségesen újra eljön.

A pápa felteszi mindnyájunk számára a végső lényeges kérdést:

„Azon a napon mindnyájunknak meg kell értenünk, hogy Isten Fiának Szava megvilágította-e személyes létünket, vagy hátat fordítottunk-e neki, inkább saját szavainkban bízva.”

Senki nem menekülhet el ettől a pillanattól. A ravaszság, amelyhez gyakran folyamodunk, hogy viselkedésünkkel megfelelő képet nyújtsunk magunkról, akkor már nem használ többé; ugyanígy nem használ többé a pénz és a gazdasági eszközök hatalma sem, amelyekkel öntelten azt hisszük, hogy mindent és mindenkit megvásárolhatunk. Semmi nem lesz velünk, mint az, amit ebben az életben megvalósítottunk, Jézus Szavába vetett hitünkkel.

(Vatican News)

 

'Fel a tetejéhez' gomb