Átadták a Szent Erzsébet rózsája-díjat

Veres András köszöntőjében hangsúlyozta: aki „nyitott szemmel és befogadó szívvel” jár a világban, az mindig, minden körülmények között megtalálja azokat, akiknek az ő szeretetére és segítségére van szükségük. Szent Erzsébet a „szolgáló és segítő szeretet példaképe”, a róla elnevezett és idén 19. alkalommal odaítélt elismerés pedig azt üzeni a világnak, hogy ma is vannak, akik készek megnyitni szívüket mások felé.

Veres András kitért arra is: a méltó emberi élethez szükséges javak igazságos elosztása soha nem sikerült és ma sem valósul meg a világban. Ezért hagyják el otthonukat ma is százezrek a jobb élet reményében.

A püspök szerint azonban jobb, ha „mindannyian ott tudunk boldogulni, ahova a gondviselés állított minket”. Ehhez viszont az is kell, hogy mindenki észrevegye és segítse a körülötte élő szegényeket.

A  gálaesten Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek átadta az eucharisztiáról meghirdetett rajzpályázat díjait. A bíboros arról beszélt: az oltáriszentség „elvarázsolja” azt, aki találkozik vele.

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról szólva azt mondta: csodálatos eseményre készülünk, ami életre szóló élmény lesz mindazoknak, akik részt vesznek rajta.

Az átadási est bevételét az MKPK idén a Lea Otthon – családok átmeneti otthona javára ajánlja fel.

Az MKPK 1999 decemberében alapította a díjat az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére, illetve a díjazott személyes példájának felmutatására. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása, egy 95 milliméter átmérőjű bronzérem, amelynek előoldala rózsát ábrázol, hátoldalán pedig a következő felirat található: „Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb