Vád alá helyeztek egy nőt Németországban, aki az Iszlám Állam tagja lehetett

A németországi Bochumban azzal vádolnak egy 26 éves német nőt, hogy tagja volt az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista terrorszervezetnek.

A helyi hatóságok tájékoztatása szerint a Derya Ö. nevű gyanúsított 2014 februárjában utazott Szíriába, ahol csatlakozott az Iszlám Államhoz. A nő hozzáment a terrorszervezet egyik harcosához, akivel még Szíriába utazása előtt vette fel a kapcsolatot az interneten. Irakban és Szíriában éltek, abból a pénzből tartották fenn magukat, amelyet a terrorszervezet fizetett harcosainak.

A párnak gyereke is született, nem sokkal később azonban átmenetileg elváltak, és a nő a terrorszervezetben fontos szerepet betöltő másik férfival házasodott össze, ám három héttel később tőle is elvált. Ezt követően a nő visszatért korábbi férjéhez.

A vizsgálat szerint a férfi kiképezte őt a lőfegyverek használatra, ésegy robbanómellényük is volt, amely alkalmas lehetett volna öngyilkos merénylet elkövetésére. Derya Ö. 2017 elején hagyta el Szíriát, februárban vették őrizetbe a török határon. Egészen augusztusig Törökországban volt börtönben, ezután került vissza Németországba. Őrizetbe vételét követően csütörtökön került vizsgálati fogságba.

A vádlott teljes neve a német adatvédelmi törvények miatt nem ismert. Derya Ö. jelenleg az ötödik német nő, akit a német szövetségi ügyészség azért vett őrizetbe, mert csatlakozott az Iszlám Államhoz.

(MTI/AP/APA/dpa)

Iratkozzon fel hírlevelünkre