Ezek a kórházak fizetnek azért, hogy gyógyíthassanak

Szakmai megbeszélést tartott kedden az Egyházi Kórházak Egyesülésének tagkórházai egymással és az őket fenntartó egyházakkal, intézményekkel. Az esemény végén együttműködési nyilatkozatban fejezték ki elköteleződésüket a résztvevők.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a rendezvényen elmondta: Ilyen példás, felekezeteken átívelő együttműködés kivételesnek mondható egész Európában. A beszélgetés azért is tekinthető különösen jelentősnek, mivel a szakmai találkozón az intézmények vezetői mellett, a kórházak fenntartói is képviseltették magukat.

Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője szerint a betegápolás azon túl, hogy egy jelentős közfeladat, az egyház számára egy fontos küldetés is. Minden áldozatot hajlandóak vagyunk meghozni a cél érdekében – fogalmazott az atya. Később tréfásan megjegyezte: „Mi fizetünk azért, hogy betegeket gyógyíthassunk.”

Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az Egyházi Kórházak Egyesülésének elnöke kiemelte: a beszélgetésen  megfogalmazódtak a legfontosabb célkitűzések.  Az együttműködés kiemelt célja az evangélikus és görögkatolikus kórház létrehozásában való segítségnyújtás. Kötelességüknek nevezte a határon túli magyarok egészségügyi ellátását is. Az egyik legnagyobb kihívásnak a szakdolgozó hiányt említette, ezért fontos létrehozni egy olyan képzést, ami képes hosszú távon biztosítani az utánpótlást. A kórházak szoros együttműködése kiterjed nemcsak a feladatok, de az erőforrások megosztására is – fűzte hozzá.

Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója kiemelte: fontos az a szemlélet, amit az egyházi kórházak képviselnek, ezt pedig a betegek is megbecsülik. Számíthatunk az elkövetkező években az egyházi kórházak nagyfokú bővítésére – mondta.

Iratkozzon fel hírlevelünkre