Minden elesett katona tiszteletet érdemel

A halott katona már nem ellenség, nyugodjon bárhol a világban, mindenütt megérdemli, hogy megemlékezzünk róla – jelentette ki a honvédelmi miniszter vasárnap Debrecenben, a Hősök temetőjében, az első világháborúban hősi halált halt katonák felújított hadisírjainak ünnepélyes átadásán.

A felújított debreceni honvédtemető méltó emlékhely az emlékezésre és az emlékeztetésre. A temetőben nyugszanak az 1849. augusztus 2.-ai debreceni nagy csata áldozatai: névtelen honvédek, katonák, akik hazájuk függetlenségéért, szabadságáért áldozták életüket, valamint az első, és a második világháborúban elesett katonák – ki Benkő Tibor, honvédelmi miniszter.

Szavai szerint azok közül, akik háborúba indultak és háborúban estek el, sokaknak nem adatott meg, hogy hazájukban szeretteik mellett nyugodhassanak. Fontosnak nevezte, hogy ne csak saját halottainkról, hanem azokról a katonákról is méltóképpen emlékezzünk meg, akik a számukra idegennek számító Magyarországon veszítették életüket. Hozzátette, ugyanezt kérjük más nemzetektől is.

Benkő Tibor végezetül arról beszélt, hogy a magyar embereknek rendkívül fontos, hogy béke legyen az országban, Európában. Kérte a katonákat, hogy esküjükhöz híven, legjobb tudásuk szerint szolgálják Magyarország, a magyar emberek biztonságát, a békét.

Amíg lesz magyar államiság, amíg lesz magyar állam, mindig fejet hajtanak azok előtt, akik megvédik a hazát – hangsúlyozta Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.

A legfontosabb ügynek a honvédelmet nevezte, mint mondta, Magyarország a NATO tagjaként biztonságban van. A honvédség külföldi missziós tevékenységére utalva úgy fogalmazott, katonáink most is harcban állnak, s mindenütt kiválóan megállják a helyüket. A politikus méltatta a katonák helytállását a migráció kezelésében, mondván, ha baj van, odamennek a határra, és megvédik az országot. „Ennél nagyobb vállalást nem lehet tenni” – mondta végezetül.

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a felújításnak az üzenete, hogy a hazáért való áldozatvállalás nem mehet feledésbe. A Hősök temetőjének felújítására az önkormányzat két pályázaton 250 millió forintot nyert, amit 100 millió forint saját forrással egészítettek ki. A polgármester ismertette, hogy a debreceni 5. számú Bocskai István lövészdandárral együttműködve a felújítás első ütemében 2023 első világháborús hős párnakövét cserélték ki, rendbe tették a második világháborús sírokat, és megtörtént a sírkert teljes kertészeti és műszaki felújítása. A második ütemben pedig a temetőben lévő hősök panteonját újítják fel.

(MTI, fotó MTI/Czeglédi Zsolt)