Helsinki, az már Nyugat?

Mi vagyunk az Európai Néppárt (EPP), hiszen mi továbbra is Helmut Kohl korábbi német kancellár örökségét képviseljük – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Magyar Hírlapnak adott, a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Kovács Zoltán leszögezte, az alapítókhoz hasonlóan abban hisznek, hogy az európai keresztény kulturális alapértékeket meg kell őrizni, és a cél, hogy az Európai Uniót erős, egymással együttműködő nemzetállamok alkossák. „Az biztos, hogy a jövő májusi EP-választáson meg fognak változni az erőviszonyok az Európai Parlamentben” – mondta a kormányszóvivő.

Beszélt arról is, hogy a nézetkülönbségek ellenére a kereszténydemokrata szárnyhoz tartozó Manfred Webert támogatják csúcsjelöltként az Európai Bizottság elnöki posztjára. Ezt azzal indokolta, hogy Manfred Weber az, akivel „értelmes, tartalmi vitát” lehet folytatni, szemben az EPP liberális szárnyához tartozó Alexander Stubb-bal.

Kiút a családközpontú politika


Hirdetés

Sikerült elérni, hogy az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán elfogadott határozat szövegébe bekerüljön, hogy a demográfiai kihívásokra az elsődleges megoldást nem a migráció jelenti, hanem családközpontú politikákat kell folytatni – mondta Novák Katalin a közmédiának az EPP kongresszusán, szerdán Helsinkiben.

Az államtitkár kifejtette:

olyan határozati javaslatot fogadtak el a kongresszuson, amely a gazdasági növekedésről szól, és ennek szövegébe beletettek egy utalást a demográfiai helyzetre, az európai demográfiai válságra, és azt is, hogy ebből a kiutat a családközpontú politikák jelentik.

Azt is sikerült elérni, hogy a családi adókedvezmény rendszerét jó gyakorlatként megjelenítsék a dokumentumban, a szöveg tehát kiegészült azzal, hogy a demográfiai kihívások jelentősek, ezekre az elsődleges megoldást nem a migráció jelenti, hanem családközpontú politikákat kell folytatni, és ennek jó eszköze lehet az a családbarát adózás, amelyet Magyarországon már több mint nyolc éve sikerrel alkalmaznak.

Novák Katalin hangsúlyozta: az EPP is az európai választásra készül, és az ilyen határozatok kijelölik azt az irányt, amelyet követnek. 

Deutsch: Töröljék le a krokodolkönnyeket

Az Európai Néppárt (EPP) egyértelműen és markánsan kereszténydemokrata irányba, a Fidesz-KDNP által is képviselt irányba mozdul el – erősítette meg Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő a közmédiának az EPP kongresszusa előtt.

A képviselő úgy vélte, ez jelentős elmozdulás a néppárton belül a kereszténydemokrata értékek érvényesülése tekintetében. Emellett jó eséllyel „igen nagy többséggel Manfred Weber” lesz az EPP csúcsjelöltje, vagyis a néppárt kereszténydemokrata irányzatához tartozó jelölt fogja valószínűleg a küldöttek nagy többségének támogatását megkapni Alexander Stubb-bal, az EPP „szélsőliberális irányzatát képviselő jelölttel” szemben – mondta.

Hangsúlyozta: ez a két esemény a kongresszuson azt mutatja, hogy „talán elindult az a kereszténydemokrata fordulat, kereszténydemokrata irányba történő elmozdulás, amit hosszú idő óta képvisel a Fidesz-KDNP az Európai Néppárton belül”.

Deutsch Tamás szerint a kereszténydemokrata irányzat és az EPP liberális irányzatának „belső versenyében egyértelmű, hogy a Fidesz által is képviselt kereszténydemokrata értékek támogatottsága nagyobb”. „Tömegével hullajtottak a Fideszért krokodilkönnyeket a magyar nyilvánosságban: milyen nehéz napok elé nézünk itt Helsinkiben a néppárti kongresszuson”, de „ki-ki letörölheti ezeket a könnyeket”, az EPP egyértelműen és markánsan kereszténydemokrata irányba, a Fidesz-KDNP által is képviselt irányba mozdul el – fogalmazott.

A politikus arra is kitért, hogy az EPP kongresszusán a Fidesz-KDNP pártszövetség 34 küldöttel van jelen, ami az EPP-hez tartozó pártok sorában az ötödik legnagyobb küldöttcsoport, és a kormányzati pozícióban lévő tagpártok tekintetében a német CDU-CSU mögött a második helyen áll.

A hazai liberális sajtó vezető médiumai a friss elemzéseikben három okot vélnek felfedezni a néppárt irányváltásában, abban, hogy a Fideszt kizáró hangok elcsitulta után miért a kereszténydemokrácia felé indult el a pártcsalád. Úgy vélik, ennek legfőbb oka a pártcsaládon belüli lojalitás, a betyárbecsület, ahogy írják, nem véletlenül használja magára a maffiaszervezetek kedvenc szavát, a „család” (sic!) kifejezést.

Másrészt arról értekeznek az ellenzéki sajtóban, hogy nagyon sokat beszélnek az értékekről, de amikor két konkrét opció között kell dönteni, akkor inkább az a vezérlő elv a döntésben, hogy melyik hoz több szavazatot, azaz szerintük arról van szó, hogy a politika mindig két különböző szinten zajlik: a kampány és a hatalomtechnika szintjén.

Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyûlési képviselő és Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője az Európai Néppárt kongresszusán Helsinkiben a Messukeskus Kongresszusi Központban 2018. november 7-én. (MTI/Koszticsák Szilárd)

A harmadik válasz a feltett kérdése pedig szerintük az, hogy az Európai Néppárt elnöksége nem nagypolitikai szereplő, és ezért nem is tud komoly döntéseket hozni. „Az Orbán-, illiberalizmus- és európai értékvita kapcsán viszont olyan lépést kér rajta számon a nyilvánosság, amellyel azzá válna”idézzük az Index véleményét.

A liberális sajtó tehát újra a több évszázados, évezredes technikával, a keresztény értékek kriminalizálásával, valós szellemi súlyának lekicsinylésével érvel, de az északi fővárból tegnap jó hír érkezett, úgyhogy kedves gondnok urak, Helsinki: Nyugat.

(MTI nyomán)

'Fel a tetejéhez' gomb