Meleg helyzet az egyházban

A homoszexualitásról alkotott egyházi állásfoglalások látszólag puhulni kezdtek. Főleg amióta Ferenc pápa az irgalom és az elfogadás jegyében nyilatkozik meg a témakörben. A legutóbbi szinódus eredményeként arra buzdít a vatikáni grémium, hogy senki ne rekessze ki a homoszexuálisokat az egyházból. Változott volna a kérdéshez való katolikus viszonyulás?

Nemrég fejeződött be Rómában a fiatalokkal foglalkozó püspöki szinódus. A testületbe az egész világról delegálnak képviselőket. Más felekezetű keresztény egyházak is képviseltetik magukat. A mindenkori pápa döntéshozatalaiban alapozni tud a szinódus végére megszülető záródokumentumra.

Számos kérdés érintése mellett egy izgalmas témába is belenyúltak a püspök atyák. Nevezetesen a homoszexualitás egyházon belül enyhén szólva is tabuként kezelt kérdéskörébe. Az említett szinódusi dokumentum határozottan foglalt állást arról, hogy a homoszexuális embereket nem szabad hátrányosan megkülönböztetni szexualitásuk miatt, hanem hitükben kísérni kell őket.

Isten minden embert szeret, s így tesz az egyház is.

Természetesen a sok egyéb téma közül ez kapta a legnagyobb sajtóvisszhangot. Leginkább azt üdvözölték, hogy végre az egyháznak is felnyílt a szeme a kérdésben, és lépést tart a világ felvilágosult szemléletével.

De mit jelentenek valójában a dokumentumban leírt sorok? Nem lehetséges-e, hogy sokan többet akartak belelátni, mint amit az közölni kívánt? Egy a napokban történt máltai eset tanulságos adalékkal szolgálhat.

A máltai X-Faktorban a meleg Matthew Grech a műsor válogatóján azt merte nyilatkozni, hogy megtért, és felhagy korábbi életmódjával. A homoszexuális szerelmet bűnnek nevezte, és amikor rátalált Krisztusra, szakított korábbi életmódjával.

A válogatóról készült felvételt csak minimális ideig lehetett a világhálón látni. A YouTube és a Facebook – egy központilag vezérelt nagy hadsereg jó katonáiként – azonnal letiltotta azt. Az esetről beszámoló 777blog.hu cikkét is eltávolították, mondván: “Úgy tűnik, hogy olyasmit tettél közzé, ami sérti közösségi alapelveinket. A bűncselekményeket dicsőítő, illetve bizonyosan szélsőségesen durva képeket eltávolítjuk.”

A szinódusi egyházi megnyilatkozás egy pillanatig sem említette, hogy az egyház ne tekintené bűnnek, ha valamely homoszexuális testvérünk testileg is megéli létező hajlamait.

Sőt. A Katolikus Egyház Katekizmusa tapintatos, de határozott módon kimondja: 

“A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást.

Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.”

Vagy más helyen: “Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.

A fellépés előtt bemutatott rövid videóinterjúban Grech szó szerint ezt mondta: “Korábban homoszexuális voltam, de aztán rátaláltam Istenre. Amióta Jézust követem, azóta szakítottam a korábbi bűnös élvezetekkel.

Szerethet férfi férfit és nő nőt – de csak barátként. Az ennél mélyebb szeretet, szerelem bűn.”

Matthew Grech-ről a cikk teljes terjedelmében itt olvasható.

(forrás: 777blog.hu)