János pajtás, vagy Babits? – avagy az Internacionálé margójára

Ő nemcsak az iskola materiális rendjéért, hanem a nebulók fejében uralkodó szocialista rendért is felelős volt, mint gyakorló munkásőr. Ezen a napon az ő vezetésével tereltek minket a nagy színházterembe, ahol mulatságos, ugyanakkor kétségbeejtő látvány volt figyelni ezt az írni-olvasni alig tudó alakot, ahogy nyakán kidagadt erekkel énekli az Internacionálét.
Rendszerváltás jött, János pajtás távozott, beléptünk a XXI. századba. Majd 2009-ben mit láttunk? Két milliárdos, meg egy cenzor (Gyurcsány, Bajnai, Lendvai) hangjukat kieresztve, korábban elfojtott érzelmeiknek tág teret engedve éneklik az MSZP kongresszus végén, hogy: „nemzetközivé lesz holnapra a világ”.
Most pedig itt állunk 2018 novemberében és azt halljuk, hogy ezek a még mindig „éhes” (sokszor milliárdos vagyonnal rendelkező) proletárok, csatlakozva aktuális kenyéradó gazdáikhoz megint nemzetközivé akarják formálni Magyarországot, Európát és a világot. Ezt politikailag korrekt nyelven európai egyesült államoknak hívnák. Lényege pedig: nincsenek nemzetek, nincsenek kultúrák, sőt még nemek sem.
Na, pontosan ezt nem akarjuk! Mert büszke magyarok vagyunk, ugyanakkor minden embert testvérünknek tekintünk. Ezért vagyunk kereszténydemokraták. Ha választani kell a nemzetköziséget választók (János pajtás, Gyurcsány, Bajnai stb.) és Babits között, én inkább az utóbbit választom:
„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja. A magyarság színét, a magyarság kincsét! (…) Én hiszek a testvériségben, a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet.”
Amikor 2018-ban az Európai Bizottság „isiásszal” bajlódó elnöke Marx szobrot avat, akkor ne higgyük, hogy sok beteg lelkű alak nem dúdolgatja magában az Internacionálé sorait. És ha csak dúdolgatná…

Tarnai Richárd