A Nagy Fal sem akadály az import előtt

A héten szombatig tartó expót megnyitó államfő arra is ígéretett tett, hogy még hozzáférhetőbbé teszik a külföldi cégek számára az oktatási, a távközlési és a kulturális szektort, de közben erősítik a védelmüket, valamint szigorítják a szerzői jog megsértését büntető intézkedéseket.

A kínai elnök leszögezte: a CIIE Kína arra irányuló kezdeményezése, hogy megnyissa piacát a világ előtt, az expó pedig azt tanúsítja, hogy hazája a globális szabadkereskedelem híve. Hozzátette: a világ országainak a nyitottságot kell előnyben részesíteniük a protekcionizmussal szemben a kereskedelem területén.

„A gazdasági globalizáció szemmel láthatóan visszaesik, támadás alá került a multilateralizmus és a szabadkereskedelmi rendszer, az instabilitásnak és a bizonytalanságnak számos jele van, a kockázatok és az akadályok sokasodnak” – mondta.

Kína egyértelműen tudomására hozta a világ számára, hogy elkötelezett az import mellett és jelentős forrásokat fordít erre a célra az elkövetkező 15 évben is. Mindeközben a háttérben, nem is leplezetten zajlik az USA és Kína közötti vámháború.

A kiállításon csaknem 140 országból, illetve országrészből mintegy 2800 cég vesz részt. A legtöbb kiállító – 404 – Japánból érkezett.

(forrás: MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb