Nem kedvelik Macront a franciák

Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű mozgalma és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) továbbra is fej-fej mellett végezne, ha most tartanák az európai parlamenti választásokat, de a radikális jobboldal most először átvette a vezetést.

Az Ipsos közvélemény-kutató október 30-31-én 1003 francia nagykorú állampolgár megkérdésével készült, vasárnap közzétett felmérése szerint a Nemzeti Tömörülésre jelenleg a választók 21, míg az államfő pártjára 19 százalék szavazna. Marine Le Pen pártjának mutatója négy pontot emelkedett az Ipsos előző, augusztus végi mérése óta, a kormánypárt viszont egy pontot veszített.

Emmanuel Macron tetszési indexe, amely a nyár eleji Benalla-ügy, majd három miniszterének távozása után mélypontra süllyedt, az októberi kormányátalakítás után sem lett jobb a helyzet. A YouGov közvélemény-kutató intézet néhány napja közzétett mérése szerint jelenleg alig 21 százalékon áll, amit hírmagyarázók az üzemanyagok környezetvédelmi adóemelése elleni tiltakozásokkal és a munkanélküliség stagnálásával magyaráznak.

Marine Le Pen pártján kívül az összes francia politikai erő népszerűségi mutatója visszaesést mutat.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre