Gyászol a nemzet

1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődőtt forradalom és szabadságharc sorsát a szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította Magyarország semlegességét, és felmondta a Varsói Szerződést. A beavatkozásról már október 31-én döntöttek Moszkvában, ettől kezdve folyamatosan érkeztek szovjet csapatok Magyarországra.

Hatvankét esztendeje november 4-én, vasárnap, hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek – felvették a harcot.

5 óra 5 perckor az ungvári rádió által sugárzott közleményben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc volt miniszterek, akik november elsején a Szovjetunióba távoztak, bejelentették, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a Nagy Imre-kormánnyal, egyben kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével.

5 óra 20 perckor elhangzott Nagy Imre rövid, drámai hangú rádióbeszéde, amelyet többször megismételtek, és valamennyi világnyelven sugároztak: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével”.
Miután Soldatic jugoszláv nagykövet a hajnali órákban arról tájékoztatta Szántó Zoltán államminisztert, hogy a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és társainak, 6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György és Szántó Zoltán. A követségen 43-an kaptak menedékjogot. Mindszenty József bíboros az amerikai követségen kapott menedékjogot.

Bibó István, a törvényes magyar kormánynak az Országgyűlés épületében maradt egyetlen képviselője kiáltványt adott ki. Ebben leszögezte, hogy Magyarországnak nincs szándéka szovjetellenes politikát folytatni, és visszautasította azt a vádat, hogy a forradalom fasiszta vagy antikommunista irányzatú lett volna. Felszólította a magyar népet, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az esetleg felállított bábkormányt ne ismerje el, vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.

A nap folyamán a szovjet csapatok, a helyenként kirobbant fegyveres harc után, – a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatát lefegyverezték. Budapesten a felkelő csoportok felvették a harcot. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Vidéken több helyen komoly ellenállás bontakozott ki.

Kádár János és Münnich Ferenc szovjet kísérettel Szolnokra repült. Soldatic jugoszláv nagykövet közvetítette Tito jugoszláv elnök Nagy Imrének és társainak címzett üzenetét, hogy ismerjék el a Kádár-kormányt, amit ők egyhangúlag elutasítottak.

Eisenhower amerikai elnök tiltakozott a szovjet intervenció ellen.

New Yorkban a Biztonsági Tanács ülésén a Szovjetunió megvétózta az amerikai határozati javaslatot, amely a szovjet csapatok kivonására szólított fel. Délután a rendkívüli közgyűlés elfogadta a bővített amerikai javaslatot, amely arra is felkérte az ENSZ főtitkárát, hogy jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet megvizsgálására. A Kádár-kormány táviratban kérte az ENSZ főtitkárától „a magyar kérdés” levételét a napirendről.

A harcok november 4-én a fővárosban 135 áldozatot követeltek. A Központi Statisztikai Hivatal 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti események országosan 2652 (Budapesten 2045) emberéletet követeltek, és 19 226-an (Budapesten 16 700-an) sebesültek meg. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét a harcokban, 51-en eltűntek. A forradalomban való részvételért kivégzettek száma (az eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt. Koncepciós per után végezték ki a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót. Szilágyi József, Nagy Imre személyi titkárának ügyét elkülönítették, őt 1958 áprilisában végezték ki, Losonczy Géza államminiszter a per tárgyalása előtt máig tisztázatlan körülmények között halt meg a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.

A nemzeti gyásznapon a Parlament előtti Kossuth Lajos téren a hagyományoknak megfelelően katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra eresztik Magyarország lobogóját. Ezt követően a Rákoskeresztúri új köztemető nemzeti gyászparkjában tartanak megemlékezést, ahol Trócsányi László igazságügyi miniszter mond beszédet. Majd a Kisfogházban tartanak koszorúzást, valamint leleplezik Fónay Jenő 1956-os halálraítélt, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapítójának és örökös elnökének emléktábláját, az avatóünnepségen Boross Péter korábbi miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke mond beszédet.

Délután a főváros XVIII. kerületében, a Hargita téren álló 1956-os emlékműnél tartanak megemlékezést.
Este a Szent István-bazilikában emlékkoncertre várják az érdeklődőket. A bazilikánál fényfestés is megidézi a mártírok emlékét.
A Terror Háza Múzeumnál, a Hősök falánál egész nap gyertyagyújtással tiszteleghetnek az emlékezők az áldozatok előtt. 
A Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál protokollmentes megemlékezést tartanak egész nap.
A KDNP II. és XVI. kerületi szervezete, a Tóth Ilonka Szülőházáért Alapítvány és a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ „Építsünk hidat” címmel tart közös megemlékezést 1956 fiatal mártírjairól előbb a Mansfeld Péter szobornál, majd a Tóth Ilona szobornál.

A szabadságharcát vívó magyar nemzetet a világ, Európa országai magára hagyták.  E cserbenhagyásról a világ legkülönbözőbb pontjain élő költők tollából kötetnyi vers született.

Álljon itt emlékül Ramon Cué Romano, spanyol jezsuita pap verse.

Magadra hagytunk Tégedet

Kicsi húgunk, te drága!
Magadra hagytunk Tégedet.
Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva,
S Európa szívéről letéptek rőt kezek.
Keresztútján a művelt világnak
Magadra hagytunk Tégedet.

Hogy körülálltuk földre tiprott tested,
A hulló jaj és forró vér felett,
Melynek árjával bepermetezted
Ruháinkat, – mi csak szónokoltunk és vitatkoztunk,
De senki előre egy lépést se tett,
Csak kezeinket emeltük az égnek,
S magadra hagytunk Tégedet.

Szemünk láttára tapostak a sárba,
Nem távoli őserdők megett,
De Európa szívében, hol drága
Múltunk őre a Fórum és a Parthenon meredt
A dómokra, mely visszhangként hordta
A vádat, amit Dante emelt érted,
Hogy bölcsesség, jog széthullt darabokra
S Beethoven dala kilencszer zokogja:
Az életünk új barbár korba tévedt.
S bár vállainkon húsz évszázad súlya,
Elárultuk múltunkat és újra
Vak félelembe fúlt a tett,
S magadra hagytunk Tégedet.

Bűvölten néztük mozdulatlan
Hogy gázol át törvényen az ellen,
S a szörnyetegnek végső pillanatban
Hogy étvágya beteljen
Áldozatként a szörnyű lakomára
Kis húgunkat dobtuk oda s holnap
Új áldozatra vajon kit sorolnak?
Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot
Kívántad, mint a kék magas
Büszke királya a sas.
És annyi volt hős fiadnak vétke,
Hogy hitvesüket úgy hívták “enyém”,
Hogy anyjukat is úgy hívták “enyém”,
Hogy lányukat is úgy akarták hívni,
S a földbe, melybe búzát s vért vetettek,
“enyém”-nek hívták a hazát, történelmet.
Óh Isten mondd hát vétek ez?
Ezért tiportak le, s mi szabadok
Magadra hagytunk Tégedet!

Kicsiny húgunk, te drága Magyarország!
A lelkünk mélye és a városok
Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok
A vádat hordják,
Hogy letiportak s friss véred kiált
A szabad ember foltatlan ruháján
A munkások olajos öltönyén
S a vasárnapi vasalt nadrágokon…
Nincs, ki lemossa véredet,
Mit vád-piros ajakkal égetett
A homlokunkra húszezer halott:
– “Világ porondján fényes nappalon
Megint magunkra hagytatok!” –

És üldözni fog majd e bűnnek árnya:
A béke szavát elfojtja a jaj,
A szabadság új árulást takar.
S ha ajkunk olykor igazságot hirdet
Saját vétkünkkel hazudtol meg minket,
Mert lelkük mélyén érzik már a népek,
Hogy bűneiknek súlyos agyaglába
Megindult és sár tapad nyomába
És árulásuk, árulásba hal,
És nincs nagy nemzet, addig míg e bélyeg
Rajtunk ég, – és homlokunk az égnek
Nem tárhatjuk, hisz láncban a magyar.
Mert Európa szívében előttünk
Fényes nappalon megtörténhetett,
Hogy meggyaláztak szép kicsi húgunk,
S mi magadra hagytunk Tégedet.