Nevetségesnek tartja Phenjan, hogy szankcióktól várja az USA a leszerelést
A phenjani külügyminisztérium erről szóló közleménye olyan pillanatban jelent meg, amikor Washington és Szöul között vita van arról, hogy milyen szankciókat alkalmazzanak, hogyan gyakoroljanak erőteljesebb nyomást Észak-Koreára, ha el akarják érni, hogy felhagyjon nukleáris programjával.
Phenjan ugyan nem helyezte kilátásba, hogy félbeszakítja az Egyesült Államokkal a nukleáris kérdésekről szóló tárgyalássorozatát, ellenben azzal vádolta Washingtont, hogy tönkreteszi a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök júniusi szingapúri találkozójának eredményeit. Amikor is kölcsönös vállalásokat tettek egymásnak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése érdekében.
Észak-Korea összeegyeztethetetlennek tartja a kapcsolatok javítását és a büntető intézkedéseket. Nem tudják nevetés nélkül megállni – írják közleményükben, hogy az Egyesült Államok azt ismételgeti, hogy a szankciók és az egyéb nyomásgyakorlás hatására lesz leszerelés.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy pénteki tévéinterjújában közölte, a jövő héten találkozik észak-koreai hivatali partnerével, Kim Jong Csollal. Az AP hírügynökség szerint a találkozón valószínűleg arra próbálja meg rávenni Phenjant, hogy haladjon gyorsabban atomfegyverei leszerelésével, valamint előkészítik Kim Dzsong Un és Trump újabb találkozóját.
(MTI)