Születés és halál
Mit is látunk pontosan? A születések száma 2017-ben 2010-hez képest 1,4 százalékkal nőtt, a halálozások száma 0,9 százalékkal emelkedett. 2018 első nyolc hónapjában a születések száma 2,1 százalékkal, a halálozásoké 2,3 százalékkal csökkent. Ezek az adatok elsőre nem feltétlenül adhatnak okot túl sok optimizmusra. De mi van a számok mögött?
Arról mindig megfeledkezünk, hogy pontosan hány gyermekvállalási korban lévő szülőnek születik ennyi gyermeke és mekkora a 60 éven felüli korosztály létszáma, akiknél sajnálatos módon megugrik a halálesetek száma. A magyar demográfiai folyamatoknak napjainkban a maga keresztjeként hurcolt sajátosságai egyrészt Rákosi Mátyás egészségügyi miniszteréhez, Ratkó Annához kötődnek, másrészt a jelenlegi kurzust megelőző időszak népesedési szempontból (is) teljességgel felelőtlen politikájának eredménye.
Az 50-es évek abortusztilalma alatt született nagy létszámú generáció tagjai mára 60 év felettiek, az ő gyermekeik, a 70-es években születettek – ugyancsak népes generációja – pedig a 2010-es évekre értek gyakorlatilag gyermekvállalási időszakuk végéhez. Ezt, a napjaink demográfiai folyamatait befolyásoló negatív hatást nem könnyű kompenzálni, azonban az az aktív család- és népesedéspolitika, amely 2010-ben vette kezdetét, mégis képes volt erre.
2017-ben 2010-hez képest minden korosztályban kevesebb haláleset volt, kivéve a Ratkó gyermekek és a háború után született „baby boom”-korosztályt, hiszen ők többen vannak, mint a más korcsoportokhoz tartozók. A halálozások számának stagnálása tehát azt jelzi, hogy annak ellenére kevesebben halnak meg, hogy a társadalomban egyre nagyobb az idősek létszáma és részaránya.
A születések kismértékű emelkedése, stagnálása pedig annak fényében, hogy ugyanezen időszak alatt 15,5 százalékkal csökkent a leginkább szülőképes korban lévő nők száma (a 25-40 évesek száma 2010 és 2018 között), már önmagában is nagy eredmény, sőt olyan bravúr, ami az elmúlt időszakban nemzetközi szinten is egyedülálló. A matematika törvényei szerint, ha a Ratkó-gyermekek és -unokák létszámának változásai párhuzamosan együtt mozogtak volna a születések és a halálozások számával, akkor a 2010-es években nem több, hanem éppen ellenkezőleg, jóval kevesebb gyermek született volna, és a halálozások száma is magasabb lenne a mostaninál.
A szomorú csak az, hogy a 2000-es évek derekán, amikor a gyermekvállalási korban lévő korosztály létszáma még emelkedőben volt és a Ratkó-gyermekek sem léptek még be az idős korba, a most tapasztalhatóhoz képest a folyamatok pont ellentétes irányúak voltak. A családtámogatások megnyirbálása és a népesedési kérdések teljes mellőzése miatt a születések száma ahelyett, hogy emelkedett volna, inkább erőteljesen zuhant. Gyakorlatilag hiába nőtt a szülőképes korban lévők létszáma (a 25-40 évesek száma 6,6 százalékkal nőtt), a születések száma mégis erőteljesen csökkent.
Napjaink demográfiai nehézségei tehát közel sem volnának ennyire súlyosak, ha a régmúlt hibái nem éreztetnék még mindig hatásukat.
Fűrész Tünde
A szerző jogi szakokleveles közgazdász, szociálpolitikus. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke. Korábban családpolitikáért felelős helyettes államtitkárként és a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztosként dolgozott. Három leánygyermek édesanyja.
