1918. október 31-én délután 5 órakor a Hermina úti Róheim-villában meggyilkolták gróf Tisza Istvánt.Többször is életére törtek, a politikus elleni negyedik merénylet azonban végzetes volt. Halálával addigi történelmének talán legnagyobb válságába rohanó ország szellemi és politikai vezető nélkül maradt. Halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok.

Az évfordulója alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök gróf Tisza István emlékművénél mondott beszédet.

Orbán Viktor elmondta, hogy a dualizmus korának politikusa volt Tisza István, akinek halála máig feltáratlan fejezet. Életét kioltó lövések egy egész nemzetet sebezték meg. Halála úgy rázta meg Magyarországot, mint Zrínyi Miklósé, vagy Széchenyi Istváné, így is égett bele a magyar nép emlékezetébe. Tisza István nem ijedt meg a ráemelt pisztolycsövektől tudta, hogy a halál az embertől elveheti az életét, de a becsületét nem. Tudta, és büszke volt arra, hogy ott lesz azoknak a sorában, akik életüket adták a hazáért.  Felismerte a feladatot, amit magára kellett vállalnia. Már fiatalként is készült a feladatra, azzal az elhatározással lépett a politikai életbe, hogy legalább egy építőkövet tudjon vinni a magyar nemzet jövőjének  megalapozásához. Azzal céllal, Tisza Istvánt idézve :” hogy megszerezze magának az elismerést, a tisztelet bent és künn, és biztosítsa az érvényesülést az egész nemzet számára.” A háborús összeomlás, a vörös terroristák pusztítása és az ország kétharmadának elcsatolása után ezek az építőkövek jelentették azt a fundamentumot, amelyre a két háború közötti korszak nagy magyar államférfiai építkezni tudtak. Jó néhány építőkő még egy évszázad után is itt van.

Tisza István vállalta sorsát. Így diktálta számára becsülete, hite. Nem bújt mások mögé, nem menekült külföldre, nem hagyott cserben és nem árult el senkit.Tette, amit az adott helyzetben tennie kellett. Erő áradt belőle, sőt vasakarat. Bizalmat sugárzott, amerre járt. Az egyenes és nyílt sisakos küzdelem híve volt. 

“Ellenfelei még a halálával sem tudtak mit kezdeni. A szocialista operett köztársaság vezérei

úgy voltak vele, mint a régi történelmi Magyarországgal, gyűlölték, mert büszke volt és erős, az a nemzeti öntudat járta át, amely él és túlél.

 

A Róheim villa, Tisza István egykori otthona, ahol meggyilkolták (Fotó: Kürtös Kata/vasarnap.hu)

Sem Tisza, sem Magyarország nem akart olyanná válni, mint amilyennek a vörös gróf és kompániája szerették volna látni. A szalonhuszárok vagy ostoba álmodozók nem akarták látni, hiába hajbókolnak az antant vezetői előtt, az áradat az ő küszöbükig is elér  majd. Ha a gátat is önként elbontjuk, az áradat is mindent elsodor. 
Az áradat, amely maga  alá temette a régi Európát. Tisza István ízig vérig nemzeti politikus volt. Nem osztályok, nem úri klikkek, nem ideológiák, nem pénzügyi csoportok, hanem a teljes magyar nemzet érdekeit tartotta szem előtt. Még ma is nehéz megérteni, hogy 1914 nyarán Európa miért szorította a saját halántékához, majd sütötte el a pisztolyt. Egyre inkább úgy tűnik, úgy indulhatott, hogy hoztak egy rossz döntést Bécsben, majd Berlinben, Szentpétervárott, Párizsban, Londonban és  összeadódtak, egy egész Európát felörlő katasztrófává. Nem voltunk abban a helyzetben hogy a sok rossz döntés árnyékában egy jót tudjunk hozni, mert nem voltunk szuverének, hozzá voltunk láncolva egy zuhanásnak indult sziklához, mely négy év alatt földet ért és ripityára tört.. Kivérzett Európa is. A háborút egész Európa vesztette el. A politika,

a nemzetközi politika már csak olyan, hogy pisztoly mindig akad és olyanok is vannak mindig, akik ész nélkül kapkodnak utána.

Ma is a világpolitika átrendeződésének évét éljük. Ma is hódítanak önveszélyes és önfeladó eszmék. Ma is észnél kell lennünk, mert egész hazánk rámehet ha kiengedjük a kezünkből a sorsunk irányítását. Ma van szuveneritásunk, van saját utunk, van erős gazdaságunk és határokon átívelő nemzeti összetartozásunk is, amely minden magyart egybefog. Vannak erős, velünk egyet értő szövetségeseink. Legyünk büszkék, hogy az erős, magáért kiállni képes ország, amely Tisza István politikai pályafutása legfontosabb céljának tartott, megvalósult. Dicsőség Tisza Istvánnak.”
A megemlékezés koszorúzással folytatódott. Kövér László és Orbán Viktor elhelyezték a koszorút az emlékmű előtt. A megemlékezés Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének imájával zárult.

(Fotó: MTI)