Lehulltak a láncok: Asia Bibit szabadlábra helyezték

Felfüggesztette az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nő ítéletét szerdán a pakisztáni legfelsőbb bíróság.

A bíróság elnöke, Szakib Niszar elrendelte Asia Bibi azonnali szabadlábra helyezését. A keresztény családanya 2010 óta volt a “halálsoron” – közölte ügyvédje, Szaiful Maluk.

A bírók Iszlámábádban hozták meg döntésüket, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, miután egy iszlamista szervezet tiltakozásokat helyezett kilátásba, ha felfüggesztik a halálos ítéletet.

Az öt gyermeket nevelő Asia Bibit 2010 novemberében ítélték halálra istenkáromlás miatt Pandzsáb államban, majd egy fellebbviteli bíróság 2014-ben helybenhagyta a döntést. A birtokon, ahol dolgozott, miután inni akart adni valakinek, néhány asszony közölte vele: nem ihatnak ugyanabból a pohárból, amelyből egy keresztény már ivott. Ebből vita kerekedett, az asszony pedig pár nap múlva a börtönben találta magát. A vád: blaszfémia, azaz káromlás volt. A nő – akit muzulmán munkatársnői azzal vádoltak meg egy vallási vezető előtt, hogy tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról – azóta is folyamatosan tagadta a vádakat, és nem volt hajlandó a börtönben sem áttérni az iszlám hitre. 

Ászja Bibit, az ötgyermekes keresztény családanyát öt éve tartják fogva Pakisztánban. A birtokon, ahol dolgozott, néhány asszony közölte vele: nem ihatnak ugyanabból a pohárból, amelyből egy keresztény már ivott. Ebből vita kerekedett, az asszony pedig pár nap múlva a börtönben találta magát. A vád: blaszfémia, azaz káromlás volt. Vádlói azt állították: Bibi a vallásukat és Mohamed prófétát gyalázta.

Asia Bibi szabadon bocsátását annak idején XVI. Benedek pápa is kérte egy audienciáján. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre