Faggyas Sándor: új reformációra várva
Vajon van-e mit ünnepelniük a német Krisztus-követőknek? – tette fel a kérdést a magyarhirlap.hu-n megjelent jegyzetében Faggyas Sándor. Mint írja, évről évre csökken mind a német katolikus, mind a protestáns egyházak követőinek száma, s ma már a 82 milliós németországi népesség alig fele tartozik valamely keresztény felekezethez. Megjegyezte: Németországban sorra zárnak be a templomok, vagy alakítják át azokat mecsetekké.
Ugyanakkor – jegyezte meg Faggyas – nincs min csodálkozni, „már csak azért sem, hiszen a korrupció miatt 2012-ben megbukott volt német államfő, a kereszténydemokrata (!) Christian Wulff szerint Németország >>színes köztársaság<<, amelynek része az iszlám is, s a reformáció 500. évét ünneplő konferencián arról beszélt, hogy a 21. században a multikulturalizmus jelenti a reformációt”.
A szerző hozzátette: „míg egyre több fekete-afrikai püspök figyelmeztet arra, hogy az európai egyházak felelősek a kereszténység visszaszorulásért, a német katolikus és protestáns egyház liberális vezetése is támogatja a migráció formájában zajló agresszív muszlim térhódítást. Ezért sokan, joggal vélik úgy, hogy ötszáz évvel Luther fellépése után Németországnak – és egész Nyugat-Európának – lelki újjászületésre, új reformációra van szüksége.”