Szépművészeti Múzeum: művészetnek szentelt katedrális

Baán László, a múzeum főigazgatója beszédében, amelyben megköszönte a három évig tartó teljes körű rekonstrukció résztvevőinek munkáját, kiemelte: a művészet a végtelenre nyíló tér, folyamatosan épülő roppant katedrális – fogalmazott a főigazgató. Kiemelte: a Szépművészeti Múzeum Magyarország első állandó, 1906-ban megnyitott képzőművészeti múzeuma.

Az épület ünnepi átadóján Orbán Viktor miniszterelnök mellett részt vett Polt Péter legfőbb ügyész, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Tarlós István főpolgármester, valamint a diplomáciai testületek képviselői és a magyarországi múzeumok vezetői is.

Beszédében a kormányfő kijelentette: nem lehetünk restek megvédeni a kultúránkat. A magyar nép évszázadokon át harcokban védte Európát és gyarapította közös értékeit, kultúrájával hozzájárult az európai sokszínűséghez.

Orbán Viktor kitért rá: a magyar történelem része, hogy vannak, akiknek szemében ellenszenves a nemzeti nagyság gondolata, és idegen mércével akarnak mérni minket. Mi időtálló eszmékben hiszünk, és reméljük, hogy lesz egy közös rend, amely felé mind szabadon törekedhetünk. Ezt a reményt testesíti meg a Szépművészeti Múzeum – vélekedett a miniszterelnök.


Hirdetés

A múzeum történetének legnagyobb és legátfogóbb rekonstrukciós munkálatai eredményeként felújították a 2. világháborúban jelentős károkat szenvedett, azóta csak felületes felújításon átesett és raktárként használt impozáns Román Csarnokot, korszerűsítették a múzeum elavult fűtőrendszerét, klimatizálták a kiállítótermek egy részét, felújították a tetőszerkezet nagy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket és korszerű raktárhelyiségeket alakítottak ki az épületben.

A felújítás mellett a gyűjtemény eredeti koncepciójához visszatérve a múzeum állandó kiállításait is újrarendezték. Több évtizedes távollét után a magyar művészeti anyag hazatér a Szépművészeti Múzeumba, amely ezt követően az egyiptomi és a görög-római mellett a 18. század végéig együtt mutatja be az egyetemes és a magyar művészet történetét.

A látogatók két szakaszban vehetik majd birtokba a megújult intézményt és az új kiállításokat. Októberben a mélyföldszinti terek és a felújított Román szárny nagy része, valamint az ott található kiállítások nyílnak meg, az összes új állandó kiállítás pedig 2019 közepétől lesz majd látogatható – derül ki a múzeum tájékoztatásából.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb