Politikailag hajléktalanok
Gyurcsány és barátai körül legalább annyira sok az édenkertből megismert kígyó, mint a Laokoón-csoport szabadulni vágyó alakjai körül. A helyzet az, hogy egyszer már hallhattuk a kiszivárgott öszödi igazságot:
„hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni!”
Sajnos az akkori elhatározás nem sikerült. A gyerekeknél is adunk esélyt arra, hogy kijavítsák a dolgaikat, legközelebb már a jobb utat válasszák, stb. De egyszer a gyerek felnő, és már nem a szülő fogja szankcionálni és mérlegelni a tetteit. Koppan a bírói kalapács, és nyílik a zárka.
A nagymarosiak még bőven emlékeznek arra a bizonyos árvízre, amikor Gyurcsány Ferenc az autójából kiszállt, levette zakóját, feltűrte az ingujját, és elkezdett lapátolni a gáton. Ez szép is lett volna. Valószínűleg az ország el is hitte, amikor este megnézte az erről szóló képeket a híradásokban. De csak az egész éjszakán át homokzsákokat pakoló helyiek tudták az igazságot. Ezért ők csalódtak a legjobban a regnáló miniszterelnökükben. Lehet, hogy nem is vártak el mást, de azért fájt nekik. Fájt, hogy a miniszterelnök csak úgy csinál, mintha segítene, de amint elkészültek a rögzített felvételek, megrázta magát, visszavett zakójában beszállt a kényelmes autójába, és szó nélkül elhajtott. Vigyázz, kígyók!
Azt gondolom, senki nem várta volna el, hogy a miniszterelnök hólyagos tenyérrel térjen haza az árvízi zsákolásból. Mint ahogy a legutóbbi dékás jelenetben sem várta el senki, hogy a Parlament lépcsőin töltse az éjszakát. Ezzel nem segített senkin. Persze biztosan van, aki még ezt megeszi. Igen, sajnos még vannak ilyenek. Ezzel együtt észre kell vennünk, hogy Gyurcsány Ferenc lett a társadalmi lakmusz papír. Amíg jelez a papír, a társadalomnak még szüksége van gyógyulásra.
Bizony, Feri bátyám, baj van akkor, amikor a bemutatott „hajléktalan-komédia” a 444.hu-nál is kiveri a biztosítékot: „olyan ez a DK-s tiltakozás, mint a rühes ló: távolról jól néz ki, de ha közelebb mész és kicsit megvakargatod, menten elhányod magad”. Szily László cikkében a hajléktalan dékások transzparenseire irányítja a figyelmünket: „A hajléktalanság nem bűn! Nyissátok meg a stadionokat a hajléktalanok számára! Nyissátok meg a templomokat a hajléktalanok számára!”
Az egyházat szerető, benne valódi közösségre lelt emberek és családok nevében is megköszönhetjük, ahogy Szily védelembe vette az eklézsiát, amikor kijelentette: „A kormányt a templomok megnyitására kérni nemcsak azért értelmetlen, mert a kormánynak nincsenek templomai, hanem azért is, mert az egyházak – Gyurcsány Ferenccel meg a partjával ellentétben – nap mint nap tesznek is valamit a hajléktalanokért, így az ő belerángatásuk az ügybe a képmutatás mellett még totál igazságtalan is”.
Mi tagadás, valóban így van. Így volt évszázadokon keresztül, és ezt fogja az egyház vállalni holnap meg holnapután is. Nem színjátékból vagy hazugságból, mint a déká, hanem az evangélium üzenetét követve.
Beer Miklós, váci püspök is kiállt a hajléktalanok ügye mellett. Az Egyházfórum Alapítványtól a napokban kitüntetést is kapott érte. De ő mégsem ül ki a Váci Székesegyház lépcsőire egyetlen éjszaka sem. Megfogalmazza ugyan a saját katolikusainak szánt negatív kritikáját. De sokkal inkább buzdítani és ébresztgetni akarja az emberi szíveket. Él még benne az általunk esetleg naívnak és ideologikusnak vélt álom, hogy ez a társadalom lehet jobb, ha mi elkezdünk szociálisan érzékenyen figyelni a családtagjainkra és a szomszédainkra. Személyesen nekem és neked szól az üzenete. Gyurcsány Ferencnek is szól.
A váci püspök gondolatmenetét követve, ha Feri bátyám, elgondolkozna azon, hogy abból a kétes módon nagyra duzzadt vagyonból hány hajléktalanon tudna valóságos módon segíteni, akkor lehet, hogy igazi gyógyulás indulna el a társadalom sebzett testén. Akkor valószínűleg senki nem feltételezné, hogy a jelenlegi kormányzatnak az lenne a célja, hogy a dugig megtelt börtöneinket hajléktalanokkal tömje puffadásig. Hanem sokkal inkább a hajléktalanok megmentése a célja. 
Nem tudom, hogy a DK akar-e igazi változást ebben az országban? Amíg nem tesznek ebben az irányban lépéseket, addig marad a hamis színjáték. Az a baj, hogy annyira beleélik magukat felvett szerepükbe, hogy maguk is elhiszik azt. Az ilyen tudat lassan skizofréniához vezet, amely a vezéren látszik már a legjobban. Nem baj. Erre is van megoldás. A speciális otthonok és a betegek saját érdekükben való gondnokság alá helyezése. Egy baj viszont felmerül: egyből oda sem lehet bejutni. Kicsit várni kell.
De ami késik, nem múlik. Hajrá, előre a lenini úton! Azért az jól látható, hogy ma már ezt nem eszi meg a magyarok többsége. Addig pedig maradnak a „kígyós színjátékok”. Feri bátyám, észre kellene venni, hogy ezzel önmagát rekeszti ki a Parlamentből! Politikailag válnak hajléktalanná ebben az országban. Sebaj, marad a lépcső! Az már úgyis megy!
