Veczán Zoltán: mi is tudunk jó szlogent gyártani

Mi is tudunk jó szlogent gyártani

"Juncker-i értelemben vett európai ünnep lehetne december hatodika, annak az eseménynek az évfordulója, amikor 1916-ban August von Mackensen német altábornagy bevonult Bukarestbe az osztrák-magyar és német csapatok élén."

A Jean-Claude Juncker által a napokban mondott, a magyarságra minimum sértő mondatok kapcsán a Magyar Hírlap újságírója jelentette meg gondolatait a lap csütörtöki számában. Venczán Zoltán szerint, bár az Európai Bizottság elnöke úgy vélekedett, december 1.-je nem csak Románia, de egész Európa számára ünnep, a valóság ezzel homlokegyenest ellentétes.

“A megszállás száz éve kétmillió ember kálváriája: a románok elüldözték a zsidókat és a szászokat, azóta is nyomorgatják a magyarokat, s Juncker úr nem mást üzent a mindennek kezdőpontját jelentő december elseje centenáriumára, minthogy mindez egész Európa számára ünnep” – írta cikkében. 

Mint fogalmazott; “mi is tudunk olyan jó szlogent gyártani, mint a hullarablást egyesülésnek keresztelő románok”. A szerző javaslattal él, mely alapján junckeri értelemben vett európai ünnep lehetne december hatodika, annak az eseménynek az évfordulója, amikor 1916-ban August von Mackensen német altábornagy bevonult Bukarestbe az osztrák-magyar és német csapatok élén, “maga előtt hajtva-verve az orvul Erdélybe törő betolakodókat”. Veczán Zoltán javasolja, e nap legyen mostantól fogva “a népek találkozójának napja”, vagy “az oláh maraton napja”, melynek kapcsán “a távolságot a Bukarest és Jászvásár közötti út adná, amelyen őfelsége, a nagyravágyó Ferdinánd román király menekült hadaink elől”. 

A cikk a Magyar Hírlap 2018. október 25-i lapszámában olvasható.