A #BringBackOurGirls mozgalom társalapítóját Teréz anya díjra jelölték

A kalkuttai Szent Terézről, vagy ismertebb nevén Teréz anyáról elnevezett díjat 2004 óta minden évben olyan személynek, vagy szervezetnek adják, akik kiállnak a béke, az egyenlőség, és a társadalmi igazságosság mellett, akiknek céljuk, hogy a társadalmak minél mélyebben képesek legyenek magukba szívni ezen értékeket. 

A Bring Back Our Girls mozgalom egyik társalapítójának, Oby Ezekwesilinek elvitathatatlan és nélkülözhetetlen munkássága a nigériai chiboki lányok támogatásában és szabadon bocsáttatásában érdemessé tették őt, hogy a béke követének nevét viselő díjra jelöljék. Az indiai díjátadón való részvételre készülve Ezekwesilinek volt lehetősége beszélni a számára legfontosabb ügyekről: a nők egyenjogúságáról, a chiboki lányokról. Mindezek mellett a 2019-es nigériai választásokon elnökjelöltként is indul.

Habár Ezekwesili nem kapta meg a díjat, melyet idén a pakisztáni ügyvéd, Salman Sufi nyert el, nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy emlékeztesse a világot: Nigériában még mindig több száz eltűnt lány van. Hatalmas előrehaladás volt megfigyelhető a nemzetközi színtéren a lányok elrablását követő évben, több ismert ember is felszólalt az ügy mellett. Az azóta eltelt pár évben viszont a problémák megint perifériára kerültek.


Hirdetés

Fontos emlékeztetni a világot arra, hogy a lányok még mindig nem kerültek elő. A gyűlölet és az emberrablók szörnyű tettei sok családot fosztottak meg gyermekeiktől. A nigériai kormány ellentmondásos állításai és ténykedése ellenére a Boko Haramot még mindig nem győzték le. (Az ezzel kapcsolatos cikkeinket itt tallózhatja.) Továbbra is rendszeres támadásokról és rengeteg halálesetről lehet hallani, mindamellett, hogy nagyon sok ártatlan embert tartanak fogságban. Leah Sharibunak, az eltűnt chiboki lányoknak és a Boko Haram által megnyomorított családoknak még mindig nagy szükségük van a világban élő keresztények imáira és minden támogatásukra.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás és kép: International Christian Concern, kraks.co

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb