Nyugat-európai állampolgárok is vannak az Iszlám Állam által elrabolt hétszáz túsz között

Több mint hétszáz embert, köztük nyugat-európai országok állampolgárait hurcolták el túsznak az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei múlt héten a szíriai el-Bahra menekülttáborból, az Eufrátesz keleti partján – közölte szerdán egy névtelenséget kérő katonai-diplomácia forrás.

„Október 13-án a dzsihadisták rajtaütöttek az el-Bahra közelében lévő menekülttáboron, ahonnan mintegy százharminc arab családot hurcoltak el magukkal az ellenőrzésük alatt álló Hadzsinba” – tájékoztatott a forrás.

Mint mondta, a szélsőségesek azt követelik a térségben offenzívát folytató, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettől, hogy engedje szabadon a korábban elfogott dzsihadistákat és adjon át területeket az Eufrátesz keleti partján. A terroristák nyomásgyakorlásként naponta megölnek néhány embert a túszokból – tette hozzá.

A menekülttábor Hadzsin városának térségében található. Az Eufrátesz keleti partján fekvő város ellen jelenleg offenzívát folytat az SDF, amelyet a Washington vezette nemzetközi koalíció légicsapásai támogatnak. A Firat kurd hírügynökség beszámolója szerint az Iszlám Állam harcosai egy homokvihar leple alatt intéztek váratlan támadást a tábor ellen.

 

Forrás: Magyar Idők, MTI, Fotó: Times Live

https://s4c.news/2018/10/15/szazharminc-szir-csaladot-ejtett-tuszul-az-iszlam-allam/

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre