Milliárdokat profitáltak a bankok a lakáscélú állami támogatásokon

Gyurcsány és az MSZP a külföldi cégek extraprofitját védik – reagált a Fidesz a DK és az MSZP nyilatkozataira.

Gyurcsány és a szocialisták, mint mindig, most is a külföldi üzleti érdekeket védik – írja közleményében a Fidesz a DK és az MSZP által kiadottakra reagálva. Az MSZP azt kérte számon Áder Jánosnak címzett soraiban, hogy miért írta alá „ilyen gyorsan a lakástakarékokat kivégző törvényt”, a Demokratikus Koalíció pedig közölte: aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szüntessék meg és ne is csökkentsék a korábban kötött lakás-takarékpénztári szerződések állami támogatását.

A Fidesz közleményében leszögezi, hogy a parlament által elfogadott törvény célja, hogy a lakáscélú állami támogatások

ne a külföldi lakáskasszák extraprofitját szolgálják, hanem a magyar családok otthonteremtését, miközben ugyanis az állami lakástámogatások háromnegyede az ilyen konstrukciókra ment el, lakás ebből alig épült.

Ennek ellenére a lakástakarék-pénztárakat hirdető külföldi bankok és multicégek eddig 60 milliárd forint extraprofitot tettek zsebre, tehát még az állami támogatás egy részét is profitként zsebelhették be – olvasható a reagálásban.

A csok bevezetése óta több lakás épült, mint a lakástakarékokból tíz év alatt,

ezért mostantól minden lakáscélú állami támogatást az otthonteremtési programra és annak bővítésére fordítunk – zárul a Fidesz közleménye.