Algéria: elhalasztották az erőszakos térítéssel megvádolt keresztény család tárgyalását

Az öt, prozelitizmussággal megvádolt algériai kereszténynek a múlt héten, október 9-én kellett volna megjelenni a bíróságon Kabiliában, Északkelet-Algériában. A tárgyalásukat november 6-ra halasztották.

 

Mind az öt vádlott – közülük hárman egy családból – Bechloulból, Bouira tartományból származik. Ez nagyjából száz kilométerre található Algírtól, dél-keleti irányban.


Hirdetés

A vád szerint „arra bátorítottak egy muszlimot, hogy hagyja el vallását”, bűncselekményt követve el így a Büntető Törvénykönyv szerint és „vallási gyakorlatot végeztek, arra jogosulatlan helyen”, mellyel megszegték a 2006-os, nem-muszlim vallásgyakorlást szabályozó rendeletet.

A vád a 2018 júliusában tett feljelentések következtében született egy 40 éves nőnek „köszönhetően”, akinek férje keresztény hitre tért.

A nő panaszt tett férje ellen és az ellen a keresztény család ellen is, akik megpróbálták a kettejük közt kialakult konfliktust csillapítani, mivel állítólag csak nyomást akartak rá gyakorolni, hogy keresztény legyen.

Mindeközben, egy ettől független esetben Tizi Ouzou városában is megbüntettek egy keresztényt „illegális keresztény tárgyak importjáért.” A 29 éves Idir Hamdadot korábban beidézték, majd felmentették, de az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

Hamdadot – aki az Église Protestante du Plein Évangile (EPPETO) gyermeksegítő munkatársa is volt – először 2016 áprilisában tartóztatták le egy külföldi workshopról való hazatérését követően. Az algíri repülőtéren vették őt őrizetbe, majd – a World Watch Monitor jelentése szerint – egy hosszú rendőrségi kihallgatáson kellett részt vennie.

Hamdadot pár keresztény ajándék kegytárgy – keresztek, kulcstartók, sálak – miatt vádolták meg. Az ügyvédje szerint nevetséges Hamdad büntetésének mértéke: maximum 6 hónap letöltendő, és 20 000 dínár (kb. 50 000 forint) büntetés, pusztán azért, mert kereszteket hozott be az országba.

Ezt követően, a keresztény kisebbség diszkriminációja miatt, kritika érte az algériai kormányt.

A keresztények helyzete Algériában

Az események utáni hónapokban az egyházak és a keresztény egyének is megnövekedett korlátozásokkal kellett szembenézzenek. A templomok ellen tett erősödő kormányzati lépések a nemzetközi színtéren is aggodalmakat szülnek a keresztény segélyszervezet, a Middle East Concern szerint.

2017 novembere óta egy keresztény könyvesbolt és napközin kívül hat templomot kellett bezárni Maghrebben (hármat később újranyitottak). Tucatnyi másik templom is kapott bezárásukat előíró értesítéseket.

A történések arra sürgették az ENSZ Emberi Jogi Bizottságát, hogy a keresztény kisebbség zaklatásának megszüntetésére hívja fel az algériai kormányt.

A Bizottság felülvizsgálta Algéria beleegyezését a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya értelmében, és a július 26-án kiadott megfigyeléseket összefoglaló jelentésben az ottani helyzetet továbbra is aggodalmasnak bélyegezte, majd a teljes körű gondolati, lelkiismereti és vallási szabadság gyakorlásának biztosítására szólította fel az országot.

Az Emberi Jogi Bizottság ezen felül kimondja, hogy az algériai kormány tartózkodjon azon emberek vallásgyakorlásának akadályoztatásától, akik nem a hivatalos vallást tartják, különösen értve ezt az intézmények lerombolására és bezárására, vagy a vallási megmozdulások regisztrációjának visszautasítására.

Az Algériában lévő egyházak problémáit a World Evangelical Alliance (WEA) új jelentése listázza.

A WEA Emberi Jogi Bizottságnak benyújtott jelentésben a templomzárásokat a 2006-os rendelettel magyarázza, mely kiköti, hogy minden épület, melyet nem-muszlim vallásgyakorlatra használnak, engedélyköteles, és csak azon épületek használhatók ilyen tevékenységre, melyeket kifejezetten erre a célra jelöltek ki.

A valóságban a hivatalok gyakorlatilag elmulasztottak majdnem az összes benyújtott kérvényre reagálni. Ennek következtében általános gyakorlattá vált, hogy az egyházak helyiségeket bérelnek maguk számára, majd értesítik a hatóságokat, hogy így tettek.

Algéria keresztényként a 42. legélhetetlenebb hely, az Open Doors 2018-as World Watch Listje alapján.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás és kép: World Watch Monitor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb